English by Marcello Musto
The Statesman, 2018
If an author's eternal youth consists in his capacity to keep stimulating new ideas, then it may ... more If an author's eternal youth consists in his capacity to keep stimulating new ideas, then it may be said that Karl Marx has without question remained young in the past 200 years. Marx left uncompleted in many of his most famous texts. Volume II and III of Capital were posthumously edited by Engels, while the Economic and Philosophic Manuscripts of 1844, The German Ideology or the Grundrisseall of them non-conceived for publicationappeared almost one century after they were written.
The Statesman, 2021
Born in Cochabamba in 1962, Álvaro García Linera was very young when he first drew close to Marxi... more Born in Cochabamba in 1962, Álvaro García Linera was very young when he first drew close to Marxism and the struggles of the Aymara people. Moving to Mexico, where he graduated in mathematics in the early 1980s, he was influenced by the Guatemalan guerrilla movements fighting for the cause of indigenous population. After his return to Bolivia, he became one of the founders of the Túpac Katari Guerrilla Army, a political organization that combined Marxist class struggle with Katarist principles promoting indigenous emancipation. Held in a maximum-security prison between 1992 and 1997, he went on to teach sociology and to become an influential intellectual.
The Statesman, 2021
The Manichaen extremism of Shining Path designated all those outside the party as enemies. All ar... more The Manichaen extremism of Shining Path designated all those outside the party as enemies. All areas not controlled by the Shining Path became military targets ~ including representatives of the campesinos, trade unionists and leaders of women's organizations. The followed a strategy of selective annihilation, with the aim of creating power vacuums and then installing Shining Path's leaders and militants in key political roles
The date with the revolution In 1848 Europe was shaken by a succession of numerous popular insurr... more The date with the revolution In 1848 Europe was shaken by a succession of numerous popular insurrections inspired by the principles of political freedom and social justice. The weakness of a newly born workers' movement, the bourgeoisie's renunciation of these ideals, which it had initially shared, the violent military repression and the return of economic prosperity generated the defeat of the revolutionary uprisings everywhere, and the powers of reaction firmly regained the reins of state governments. Marx supported the popular insurrections on the daily Neue Rheinische Zeitung. Organ der Demokratie, of which he was founder and chief editor. From the newspaper columns he carried out an intense activity of agitation, supporting the causes of the insurgents and urging the proletariat to promote 'the social and republican revolution' (Marx 1977: 178). 1 In that period he lived between Brussels, Paris and Cologne, and travelled to Berlin, Vienna and Hamburg as well as many other German cities, establishing new connections to strengthen and develop unfolding struggles. Because of this relentless militant activity, he was issued expulsion orders first from Belgium, then from Prussia, and when the new French government under the presidency of Louis Bonaparte demanded that he leave Paris, he decided to move to England. He arrived there in the summer of 1849, at the age of 31, to settle in London. Initially convinced that it would be a short stay, he ended up living there, stateless, for the rest of his life. The first years of his English exile were characterised by the deepest poverty and ill health that contributed to the tragic loss of three of his children. Although Marx's life was never easy, this period was certainly its worst stage. From December 1850 to September 1856 he lived with his family in a two-bedroom dwelling, at 28 Dean Street in Soho, one of the poorest and shabbiest neighbourhoods of the city. The inheritance gained by his wife Jenny von Westphalen, with the death of her uncle and her mother, unexpectedly gave them a glimmer of hope and enabled him to settle his many debts, retrieve his clothes and personal objects from the pawnshop, and relocate to new premises. In the autumn of 1856, Marx, his wife and their three daughters Jenny, Laura and Eleanor, with their loyal maid Helene Demuth-who was an integral part of the family-moved to the northern suburbs of London, at 9 Grafton Terrace,
ZNet, 2008
The current importance of Marx, 150 years after the Grundrisse Conversation with Eric Hobsbawm M.... more The current importance of Marx, 150 years after the Grundrisse Conversation with Eric Hobsbawm M. M. Professor Hobsbawm, two decades after 1989, when he was too hastily consigned to oblivion, Karl Marx has returned to the limelight. Freed from the role of instrumentum regni to which he was assigned in the Soviet Union, and from the shackles of "Marxism-Leninism", he has in the last few years not only received intellectual attention through new publication of his work, but also been the focus of more widespread interest. Indeed in 2003, the French magazine Nouvel Observateur dedicated a special issue to Karl Marx-le penseur du troisième millénaire? (Karl Marx-the thinker of the third millennium?). A year later, in Germany, in an opinion poll sponsored by the television company ZDF to establish who were the most important Germans of all time, more than 500,000 viewers voted for Marx; he came third in the general classification and first in the "current relevance" category. Then, in 2005, the weekly Der Spiegel portrayed him on the cover under the title Ein Gespenst kehrt zurück (A spectre is back), while listeners to the BBC Radio 4 programme In Our Time voted for Marx as their Greatest Philosopher.
Deccan Chronicle, 2016
is the author of the first English-language anthology on the International Working Men's Associat... more is the author of the first English-language anthology on the International Working Men's Association (IWMA), Workers Unite! Academician Marcello Musto interacts with CPI leader D. Pandiyan at an event to launch a book on the history and tradition of international labour unions on Tuesday. Chennai : Marcello Musto, a Marx scholar and an assistant professor of sociology at York University in Toronto, on Tuesday said that there is a renewed interest in reading Karl Marx across the globe after Capitalism crisis in 2008.
News Click, 2016
The discussion also revolved around The Post-1989 Radical Left in Europe, the results and prospec... more The discussion also revolved around The Post-1989 Radical Left in Europe, the results and prospects. On the emergence of the Left in Europe, professor Musto believes that, "at a continental level, a real alternative is conceivable only if a broad spectrum of political and social forces is capable of fighting for and achieving a European conference on the restructuring of public debt. This can happen only if the radical Left develops, with greater resolve and consistency, a variety of political campaigns and transnational mobilizations. These should begin with the rejection of war and xenophobia".
Thozhilalar Koodam, 2016
Marcello Musto examines the political developments in Europe Marcello Musto, Marxist Sociologist ... more Marcello Musto examines the political developments in Europe Marcello Musto, Marxist Sociologist from Canada, gave a lecture on 23 rd February at Madras Institute of Development Studies on the political developments in Europe and the condition of leftist political parties.
YFile, 2017
An international conference focused on Karl Marx's Capital on its 150th anniversary will be held ... more An international conference focused on Karl Marx's Capital on its 150th anniversary will be held at York University this spring.
Jacobin, 2022
Commissioner for Human Rights, it has already caused the death of almost ve thousand civilians an... more Commissioner for Human Rights, it has already caused the death of almost ve thousand civilians and has forced almost ve million people to leave their homes and ee abroad. These numbers do not include military deaths-at least ten thousand Ukrainians and probably more on the Russian side-and the many millions of people who have been displaced inside Ukraine. The invasion has also entailed the mass destruction of cities and civilian infrastructure that will take generations to rebuild. The extent of major war crimes, like those committed during the siege of Mariupol, are yet to fully come to light. Re ecting on the war so far, Marcello Musto sat down with Étienne Balibar, Silvia Federici, and Michael Löwy. Together, they discussed Russia's culpability, the role of NATO, and paths toward ending the war.
The Statesman (India), 2022
On September 17 of 1872 came out the French translation of Marx's 'Capital', to which he contribu... more On September 17 of 1872 came out the French translation of Marx's 'Capital', to which he contributed by developing his ideas about capital accumulation and colonialism. 150 years ago, this text helps us to better understand Marx as a thinker who expressed himself unambiguously against the ravages of colonialism.
Uploads
English by Marcello Musto
Elle était l’une des rares femmes présentes à la réunion, encore très jeune, avec une petite taille et une déformation de la hanche qui l’obligeait à boiter dès l’âge de cinq ans. Les personnes présentes semblaient avoir l’impression d’avoir affaire à une personne fragile.
Comme contributeur à la New York Tribune, qui était alors un des quotidiens au plus grand tirage de son temps, Marx a commenté les développements politiques et institutionnels qui avaient conduit à un des premiers gouvernements techniques de l’histoire: à Whitehall, le cabinet Earl of Aberdeen, de décembre 1852 à janvier 1855.
Les articles de Marx frappaient par leur perspicacité et leur sarcasme
Ainsi, à la douleur morale causée par la perte de sa femme, vint s’ajouter la douleur physique. Pendant le mois d’octobre, en effet, Marx fut frappé par une bronchite virulente qui engendra une grave pleurésie. Sa santé devint alors si précaire que, comme il l’avoua à son ami, l’économiste russe Nikolaï Danielson, dans un des moments les plus critiques il fut « sur le point de tourner le dos à ce monde de malheurs [1]. »
À cette époque Marx était en train de préparer une vaste chronologie des principaux événements politiques, sociaux et économiques de l'histoire mondiale. Entre fin 1880 et début 1881, il s’était plongé dansLa société archaïque de Lewis Morgan (1887) ;Java : du gouvernement d'une colonie (1861) de James Money ; Le village aryen en Inde et à Ceylan (1880) de John Phear ; ainsi que l’Histoire de l’origine des institutions (1875) de Henry Maine, rédigeant, comme à son habitude, des synthèses de chaque ouvrage. Un peu plus tard, dans un autre cahier rédigé en 1882, il avait retranscrit des pages choisies de La condition primitive de l’Homme de John Lubbock[2]. En outre, à partir de 1881, Marx recommença aussi à s’occuper de mathématiques, discipline avec laquelle il avait déjà eu occasion de se mesurer à plusieurs reprises. Il concentra son attention sur le calcul différentiel, sujet qu’il avait probablement jugé intéressant pour mettre à l'épreuve sa méthode d’analyse sociale.
regelmäßig die Hauptlast der anfälligen Krisen zu tragen hatte.
Doch die Ausrufung der Dritten Republik eröffnete neue Horizonte und bot eine Chance für einen Richtungswechsel. Napoleon III. wurde nach der Niederlage der französischen Truppen
in der Schlacht bei Sedan am 4. September 1870 von den preußischen Truppen gefangen genommen. Im darauffolgenden Januar, nach einer viermonatigen Belagerung von Paris, erreichte
Otto von Bismarck die Kapitulation der Franzosen und konnte
im Zuge der Verhandlungen über einen Waffenstillstand harte
Bedingungen durchsetzen. In Frankreich fanden Wahlen statt
und Adolphe Thiers wurde, unterstützt von einer großen Mehrheit der Legitimisten und Orleanisten im Parlament, zum »Chef
der Exekutive« ernannt. In der Hauptstadt Paris jedoch, wo die
Unzufriedenheit der Bevölkerung größer war als anderswo, gewannen radikale republikanische und sozialistische Kräfte die
Oberhand. Die Aussicht auf eine rechte Regierung, die die sozialen Ungerechtigkeiten beibehalten, die Last des Krieges auf
die ärmeren Klassen abwälzen und die Stadt Paris entwaffnen
wollte, löste am 18. März eine Revolution aus. Thiers und seine
Armee hatten keine andere Wahl, als sich nach Versailles zurückzuziehen.
aller politischen und gewerkschaftlichen Organisationen der Arbeiterbewegung, von ganz Europa bis nach Shanghai. Seine Ideen haben die Philosophie, die Geschichte, die Ökonomie unwiderruflich verändert. Doch, trotz der Durchsetzung seiner Theorien, die im 20. Jahrhundert für einen Großteil der Menschheit zur herrschenden Ideologie und Staatsdoktrin wurden, und ungeachtet der enormen
Verbreitung seiner Schriften, fehlt es bis heute an einer integralen, wissenschaftlichen Edition seiner Werke. Unter den großen Autoren der Menschheit wurde dieses Schicksal allein ihm zuteil.
Ein Hauptgrund für diese Sonderstellung liegt in dem weitgehend unvollständigen Charakter seines Werks. Sieht man nämlich von den Zeitungsartikeln ab, die in den fünfzehn Jahren zwischen 1848-
1862 erschienen, größtenteils in der «New-York Tribune», die zu jener Zeit zu den wichtigsten Tageszeitungen der Welt zählte, so wurden im Vergleich zu den zahlreichen nur teilweise verwirklichten Arbeiten und dem beeindruckenden Berg durchgeführter Untersuchungen2 nur
relativ wenige Werke veröffentlicht. Bezeichnenderweise antwortete Marx, als Karl Kautsky ihn 1881, einem von Marx’ letzten Lebensjahren, über die Möglichkeit einer vollständigen Edition seiner Werke befragte: «sie müssten erst sämtlich geschrieben sein».
Dem fragmentarischen Charakter von Marx’ Nachlass und seinem Veto gegen die Schaffung einer weiteren Soziallehre zum Trotz, wurde das unvollendete Werk indes umgewälzt und ein neues System, der «Marxismus», entstand.
Es gibt eine alte Geschichte über Marx: Man wirft ihn zur Vordertür hinaus und er schleicht sich durch ein Fenster wieder hinein. Das passiert momentan wieder. Marx ist bedeutsam, weil wir mit Problemen konfrontiert sind, über die er eine Menge zu sagen hat und weil das, was er sagt, sich total unterscheidet von den meisten anderen Autoren, die sich über den Kapitalismus äußern. Nicht nur ich, viele Kolumnisten und Professoren finden Marx heute extrem nützlich, ungeachtet dessen, was 1989 geschah.
Der Fall der Berliner Mauer hat Marx von den Fesseln einer Ideologie befreit, die wenig mit seinem Gesellschaftskonzept zu tun hatte. Was erregt vor allem an Marxens Interpretation der Welt weiterhin Aufmer...
In den Jahren vor der 1848er-Revolution war die Stadt bewohnt von Handwerkern und Arbeitern in ständigem politischem Aufruhr, Emigrantenkolonien, Revolutionären, Schriftstellern und Künstlern aus verschiedenen Ländern, und die soziale Gärung hatte eine Intensität erreicht, wie sie in wenigen anderen historischen Zeiten begegnet. Frauen und Männer mit unterschiedlichster geistiger Begabung publizierten Bücher, Zeitschriften und Journale, schrieben Gedichte, ergriffen in Versammlungen das Wort, diskutierten pausenlos in Cafés, auf der Straße, bei öffentlichen Banketten. Sie lebten an demselben Ort und beeinflussten sich wechselseitig. Die Entdeckung des Proletariats und somit der Revolution; die Bejahung des Kommunismus, wenngleich noch in unbestimmter, halbutopischer Form; die Kritik an Hegels spekulativer Philosophie und an der hegelschen Linken; der erste Entwurf der materialistischen Geschichtsauffassung und die Anfänge einer Kritik der politischen Ökonomie – dies sind die Grundthemen, die Marx in jener Zeit entwickelte.
In den nachstehenden Ausführungen werden die [Ökonomisch-philosophischen Manuskripte] [8], die während seines Paris-Aufenthalts entstanden, mit Blick auf die mit ihnen verknüpften philologischen Fragen untersucht, während die kritische Interpretation seiner berühmten Jugendschrift gewollt ausgespart wird.
Bis Dezember 1865 hatte er sich den umfangreichsten Versionen der verschiedenen Unterabteilungen gewidmet, die Skizzen für den ersten Band vorbereitet und den Hauptteil des dritten (seine einzige Darstellung des kompletten Prozesses der kapitalistischen Produktion) bereits besorgt. Die ersten Entwürfe für den zweiten Teil, seine erste grundlegende Darstellung der Kapitalzirkulation, standen ebenso. In Abänderung des in seinem Vorwort zu „Zur Kritik der Politischen Ökonomie“ von 1859 angekündigten Sechs-Bände-Plans fügte Marx in das Konzept für Band I jetzt einige Themen wie Bodenrente und Löhne ein, die ursprünglich in Band II und III hätten behandelt werden sollen. Mitte August 1863 informierte Marx Engels über seine Fortschritte: „Mit meiner Arbeit (dem Manuskript für den Druck) geht es in einer Hinsicht gut voran. Die Sachen nehmen bei der letzten Ausarbeitung, wie es mir scheint, eine erträglich populäre Form an, einige unvermeidliche G - W und W - G abgerechnet. Andrerseits, obgleich ich den ganzen Tag schreibe, geht’s nicht so rasch vom Fleck, wie meine eigne längst auf die Geduldprobe gestellte Ungeduld wünscht. Jedenfalls wird es 100 p. c. leichter verständlich als Nr. 1.“ [2] (MEW 30: 368; Marx an Engels 15.8.1863)
Marx hielt das Tempo den ganzen Herbst hin durch und widmete sich zur Gänze dem ersten Band. Doch seine Gesundheit verschlechterte sich zusehends und als Folge machte er im November Bekanntschaft mit dem, was seine Frau „die schreckliche Krankheit“ nennen sollte, mit der er den Rest seines Lebens würde kämpfen müssen. Es handelte sich um einen Fall von Karbunkeln, einer schwerwiegenden Infektion, die in Form von Abszessen und hartnäckigen Eiterbeulen auftrat, die über den ganzen Körper verteilt den Kranken lähmten und fürchterliche Schmerzen verursachten
Acht intensive Jahre wirkten sie im ersten transnationalen Experiment der Arbeiterbewegung gemeinsam. Es war die große Leistung von Karl Marx, das Zusammenwirken dieser verschiedenen Strömungen in einer gemeinsamen Organisation ermöglicht zu haben. Sein politisches Talent befähigte ihn, das scheinbar nicht zu Vereinbarende zu vereinbaren. Nur dadurch kam es, dass die IAA nicht den vielen früheren Arbeitervereinigungen folgte, die schnell in Vergessenheit geraten waren. Marx war es, der der Internationalen ein klares Ziel gab. Ihm gelang es, ein politisches Programm durchzusetzen, das eindeutig klassenbasiert war und doch nicht ausgrenzend – ein Programm, das jenseits jedes Sektierertums die Massen gewann. Marx war stets die politische Seele des Zentralrats der IAA: Er hat alle wesentlichen Resolutionen entworfen und die Berichte an die Kongresse der IAA vorbereitet.
Marx war auch Autor der Inauguraladresse und der provisorischen Statuten der IAA von 1864. Mit diesen grundlegenden Texten und in vielen anderen, die folgten, hat er einen Zusammenhang zwischen dem ökonomischen und politischen Kampf hergestellt und den Ansatz internationalen Denkens und Agierens in der Arbeiterbewegung verankert. Nicht zuletzt dank Marx‘ Fähigkeiten gelang es der IAA, verschiedene nationalen Bewegungen unter Leitung des Zentralrats im Projekt eines gemeinsamen Kampfes zu vereinen. Der Erhalt der Einheit war zeitweise mühselig, nicht zuletzt deswegen, weil Marx‘ Antikapitalismus innerhalb der IAA umstritten war. Aber im Laufe der Zeit, teils durch Marx‘ Beharrlichkeit, teils durch Abspaltungen, wurde sein Denken hegemonial. Die Diskussionen in der IAA stimulierten Marx, seine Ideen weiterzuentwickeln oder auch zu revidieren, alte Gewissheiten infrage zu stellen und sich neuen Problemen zuzuwenden. Er schärfte vor allem auch seine Kapitalismuskritik, indem er Grundlinien einer kommunistischen Gesellschaft skizzierte. Die überkommene orthodoxe Vorstellung, dass Marx in der Internationale mechanisch jene Theorie der historischen Abfolge von Gesellschaftsformationen anwandte, die er vorher in seiner Studierstube entwickelt hatte, entbehrt jeder Realität.
In einem der Schlüsseldokumente fasste Marx die Funktion der IAA so zusammen: „Es ist Aufgabe der Internationalen Arbeiterassoziation, die spontanen Bewegungen der Arbeiterklasse zu vereinigen und zu verallgemeinern, doch nicht, ihnen irgendein doktrinäres System zu diktieren oder aufzudrängen.“ (Marx 1867: 195) Ungeachtet der beträchtlichen Autonomie, die den Föderationen und lokalen Sektionen zugestanden wurde, legte die IAA auf politische Führung immer großen Wert. Der Zentralrat war es, der die vereinigende Synthese zu vielen strittigen Fragen ausarbeitete. Dazu gehörten das Problem der Arbeitsbedingungen, die Auswirkungen neuer Maschinen, die Unterstützung für Streiks, die Rolle und Bedeutung der Gewerkschaften, die irische Frage, andere Aspekte internationaler Politik und natürlich auch, wie eine andere Gesellschaft aufzubauen war.
Jahrhundert werden sollte. Einfluss hatte sein Wirken in den 1840er-Jahren nur auf recht wenige politische Spitzen und Intellektuelle. Was die internationale Polizei und die politischen Gegner als »die Partei Marx« bezeichneten, bestand in Wirklichkeit nur aus einigen wenigen Aktivisten. Das sollte sich auch im nächsten Jahrzehnt nicht zum Besseren ändern, als – nach der Niederschlagung der Revolutionen von 1848 – lediglich ein kleiner Kreis von Flüchtlingen (zumeist in Großbritannien) als »Marxianer« anzusehen waren.
Das Wachstum der Internationalen Arbeiterassoziation und die europaweiten Reaktionen auf die Pariser Kommune veränderten die Lage, verschafften Marx einen gewissen Bekanntheitsgrad und sorgten für eine relativ gute Verbreitung seiner Werke. Das Kapital fand sein Publikum in Deutschland (die zweite Auflage erschien 1873), Russland (wo es 1872 in Übersetzung herauskam) und Frankreich (wo die Übersetzung zwischen 1872 und 1875 in mehreren Teilen veröffentlicht wurde). Aber selbst in diesen Ländern standen Marx’ Ideen – oftmals aus einer Minderheitsposition heraus – in Konkurrenz mit denen anderer Sozialisten seiner Zeit.
In Deutschland hatte der Vereinigungsparteitag der mit Marx verbundenen Sozialdemokratischen Arbeiterpartei (SDAP) und des von Ferdinand Lassalle gegründeten Allgemeinen Deutschen Arbeitervereins (ADAV) in Gotha 1875 ein Programm verabschiedet, das eher Lassalles als Marxens Handschrift trug. In Frankreich und Belgien hatten Pierre-Joseph Proudhons Theorien unter den Arbeitern größeren Einfluss und die von Marx inspirierten Gruppen waren – quantitativ wie qualitativ – kaum bedeutender als jene Gruppen, die sich an Auguste Blanqui (1805-1881) ausrichteten. Die problematische Besonderheit in Russland bestand darin, dass Marx’ Kritik der kapitalistischen Produktionsweise vor dem Hintergrund eines rückständigen gesellschaftlichen, ökonomischen und politischen Umfelds gelesen und interpretiert wurde, welches vom westeuropäischen Modell kapitalistischer Entwicklung ziemlich weit entfernt war. In Großbritannien hingegen war Marx praktisch noch immer ein Unbekannter, und seine Schriften fanden nur schwerlich ihr Publikum in Italien, Spanien und der Schweiz, wo der Einfluss Michail Bakunins (1814-1876) in den 1870er Jahren größer war. Auf der anderen Seite des Atlantiks hatten überhaupt nur Wenige von ihm gehört.
Ein weiterer Grund für diese Schwierigkeiten war die Unabgeschlossenheit seines Werks, in erster Linie des Kapital selbst. Als Karl Kautsky ihn 1881 fragte, ob es nicht an der Zeit sei für eine Herausgabe von Marx’ sämtlichen Schriften, erwiderte dieser gewohnt bissig, »sie müßten erst sämtlich geschrieben sein.« (In Kautsky 1955: 32)
兴趣促使他将注意力聚焦于两个突出的历史事件：第一是美国内战的爆发，当时七个蓄
奴州宣布脱离美利坚合众国；第二是波兰人民抵抗俄国占领的起义。对这些历史事件的
分析，马克思是借助国际工人协会来影响他的政治努力的。正是通过对美国内战和波兰
独立斗争的研究，马克思是将自己的理论发展和政治介入紧密联系在一起的：由于马克
思把捉到了在这些事件中发挥作用的微观动力学，所以这才使得他能够为工人阶级组织
提供有效的国际主义干预建议。
［关 键 词］ 美国内战 奴隶制 波兰起义 国际工人协会 解放政治学
적으로 좌파의 주요 사상가와 활동가는 당대의 전쟁 문제를 다뤘고 전쟁은 일국과 ,
국제적 수준에서 좌파의 이론과 운동에 다양하고 중대한 영향을 미쳤다.
19세기 이후 현재까지 여러 정치군사적 국면에서 전쟁에 대한 좌파의 입장은 계
급투쟁과 혁명의 관점에서 제시되었다 그러나 전쟁은 좌파 이론가들의 희망과는 .
달리 역사적으로 진보적이거나 민주화의 효과를 갖지 못했다.
전쟁은 막대한 인명 피해와 생산력 파괴로 혁명을 수행하는 최악의 방법으로 판
명되었다 따라서 전쟁은 다른 수단에 의한 정치의 계속 이 아니라 정치의 실패를 .“ ”
확인할 뿐이다 좌파가 유의미한 역사적 기여를 하려면 군사주의와 전쟁에 반대해 .
야 한다.
20세기 초반, 소외 현상에 대해 언급했던 대부분의 저자들은 소외 현상을 인간 존재의 보편적 측면이라고 보았으며 역사적, 비존재론적 소외 개념이 등장하는 데 는 꽤 많은 시간이 걸렸다. 제2차 세계대전 이후, 소외 개념은 당시의 시대정신을 완벽하게 표현해주는 것처럼 보였다. 하지만 소외 개념의 인기와 이 개념의 무차별 적인 사용은 심각한 용어상의 애매모호함을 낳았다.
1960년대 초반 그룬트리세가 보급되면서 당시 사회학과 심리학에서의 지배적 인 개념과는 다른 소외 개념이 발전할 수 있게 되었다. 소외 개념은 현실에서의 소 외를 극복하는데 적합한 것, 사회운동들, 정당, 노동조합들이 노동계급의 노동 및 생활조건을 바꾸는 정치적 행동에 적합한 것이 되었다. (1930년대 1844년 경제학 철학 수고의 출판 이후) 소외에 대한 마르크스 저술의 ‘제2세대’라고 여겨질 수 있는 이 책의 출판은, 소외에 대한 새로운 연구에 일관된 이론적 기반을 제공해주었 을 뿐만 아니라, 당시 세계적으로 폭발한 거대한 정치 및 사회 운동에 반자본주의 이데올로기의 기반을 제공해주었다. 소외는 철학자들의 책과 대학 강단을 떠나 거 리와 노동자 투쟁 공간들을 점령했고 부르주아 사회 전체에 대한 비판이 되었다.
Действительно, хотя в его правилах было использование своих предшествующих занятий и даже переписывание целых пассажей из предшествующих рукописей, ни одна из черновых рукописей «Капитала», за исключением рукописи 1861–1863 гг., не содержит ссылок на «Грундриссе». Они стоят особняком среди всех других черновых рукописей, как если бы Маркс не имел намерения использовать их в силу своей занятости решением других, более специфических проблем, нежели те, к которым были адресованы «Грундриссе».
Однако, вопреки тому, что можно было бы подумать, сама концепция отчуждения не развивалась «линейно», и публи- кация ранее неизвестных текстов, в которых Маркс размышлял об отчуж- дении, обозначила важные вехи в трансформации и распространении тео- рии.
Смысл этого слова на протяжении столетий несколько раз менялся. В теологическом дискурсе оно означало дистанцию между человеком и Бо- гом, в теориях общественного договора – утерю индивидуумом своей пер- воначальной свободы, в английской политэкономии – переход собствен- ности от одного владельца к другому. Первое систематическое философ- ское изложение темы отчуждения содержалось в работах Г. В. Ф. Гегеля, ко- торый в «Феноменологии духа» ввел термины Entäusserung (буквально –«самоовнешнение», «самообнаружение» или же «самоотречение», «отре- шение от себя») и Entfremdung («отчуждение», «отделение от себя») для обозначения становления духа чем-то отличным от самого себя в мире объективности. Эта проблема в целом еще занимала видное место в тру- дах левых гегельянцев, и выдвинутая Людвигом Фейербахом в работе«Сущность христианства» теория религиозного отчуждения, – т. е. проеци- рования человеком собственной сущности на воображаемое божество (в«Сущности христианства» (1841), – внесла значительный вклад в развитие концепции. Затем «отчуждение» исчезло из философской мысли, и никто из видных мыслителей второй половины XIX в. не уделял ему особого вни- мания. Даже Маркс в работах, публиковавшихся при его жизни, редко ис- пользовал этот термин; в марксизме II Интернационала (1889–1914) он от- сутствовал полностью.
На протяжении этого периода, однако, некоторые мыслители разраба- тывали концепции, которые позднее были ассоциированы с концепцией отчуждения. В работах «О разделении общественного труда» (1893) и«Самоубийство» (1897) Эмиль Дюркгейм ввел термин «аномия» для указа- ния на ряд эффектов, проявляющихся, когда вслед за существенным углуб- лением разделения труда наступает кризис норм, обеспечивающих соци- альную сплоченность. Социальные тенденции, сопутствующие масштабным изменениям в процессе производства, легли также в основу теорий немец- ких социологов: Георг Зиммель в «Философии денег» (1900) уделил большое внимание господству социальных институтов над отдельными людьми и растущему «обезличиванию» человеческих отношений, а Макс Вебер в «Экономике и обществе» (опубл. в 1922) остановился на феноме- нах «бюрократизации» в обществе и «рационального расчета» в отноше- ниях между людьми, рассматривая эти феномены как суть капитализма. Но названные авторы полагали, что они описывают непреодолимые тенден- ции, и в своих размышлениях часто руководствовались желанием усовер- шенствовать существующий общественный и политический строй, – во всяком случае, не заменить его каким-то иным.
ήταν οι μόνοι που πλούτιζαν σε περιόδους ευημερίας, ενώ η εργατική
τάξη ήταν μονίμως αυτή που επηρεαζόταν σε μεγαλύτερο βαθμό από τις
κρίσεις. Ωστόσο, η ανακήρυξη της Τρίτης Δημοκρατίας άνοιγε καινούργιους ορίζοντες και βεβαίως άνοιγε μια ευκαιρία αλλαγής. Ο Ναπολέων Γ΄,
έχοντας ηττηθεί στη μάχη του Σεντάν ήταν αιχμάλωτος των Πρώσων από
τις 4 Σεπτεμβρίου 1870. Τον επόμενο Ιανουάριο, μετά από μια τετράμηνη
πολιορκία του Παρισιού, ο Ότο βαν Μπίσμαρκ πέτυχε την παράδοση των
Γάλλων και είχε τη δυνατότητα να επιβάλει σκληρούς όρους στην κατάπαυση του πυρός που επακολούθησε. Οργανώθηκαν εθνικές εκλογές από τις
οποίες επικεφαλής της εκτελεστικής εξουσίας βρέθηκε ο Αδόλφος Θιέρσος, με τη στήριξη μιας ευρείας πλειοψηφίας Nομιμοφρόνων και Ορλεανιστών. Ωστόσο, στην πρωτεύουσα, όπου η λαϊκή δυσαρέσκεια ήταν μεγαλύτερη από οπουδήποτε αλλού, οι ριζοσπαστικές ρεπουμπικανικές και σοσιαλιστικές δυνάμεις σάρωσαν. Η προοπτική μιας δεξιόστροφης κυβέρνησης
που θα άφηνε άθικτες τις κοινωνικές αδικίες, που θα φόρτωνε τα βάρη του
πολέμου στους ώμους των ασθενέστερων και θα επιδίωκε να αφοπλίσει την
πόλη, έδωσε το έναυσμα μιας νέας επανάστασης στις 18 Μαρτίου. Ο Θιέρσος και ο στρατός του δεν είχαν άλλη επιλογή από το να δραπετεύσουν στις
Βερσαλλίες.
Οταν, τον Αύγουστο του 1893, στο συνέδριο της Δεύτερης Διεθνούς στη Ζυρίχη, από το προεδρείο του σώματος αναφέρθηκε το όνομά της, η Ρόζα Λούξεμπουργκ άνοιξε χωρίς χρονοτριβή ένα διάδρομο μεταξύ του κοινού των αντιπροσώπων και των αγωνιστών, που βρίσκονταν στην κατάμεστη αίθουσα. Ηταν ακόμη νεότατη, με μικροσκοπική κορμοστασιά, και με μια παραμόρφωση στον γοφό, που την υποχρέωνε να κουτσαίνει ήδη από την ηλικία των πέντε ετών.
Στους παρόντες, η εμφάνισή της θα μπορούσε να δημιουργήσει την εντύπωση ότι βρίσκονταν μπροστά σε ένα ευάλωτο πρόσωπο. Τους κατέπληξε όμως όλους όταν, αφού ανέβηκε σε μια καρέκλα για να ακούγεται καλύτερα, κατόρθωσε να τραβήξει την προσοχή ολόκληρου του ακροατηρίου, που εντυπωσιάστηκε από τη ρητορική της δεινότητα και από την πρωτοτυπία των θέσεών της. [...] Γεννημένη στις 5 Μαρτίου 1871, στην κατεχόμενη από την τσαρική Ρωσία Πολωνία, η Ρόζα Λούξεμπουργκ διέθεσε την ύπαρξή της στον αγώνα με τρόπο οριακό, παλεύοντας ενάντια σε πολυάριθμες αντιξοότητες, βαδίζοντας πάντοτε κόντρα στο ρεύμα και πληρώνοντας η ίδια προσωπικά το τίμημα. Πέθανε στις 15 Ιανουαρίου 1919, δολοφονημένη από παρακρατικούς της Δεξιάς.
Bu bağlamda, neredeyse dünyanın her yerinde, 5 mayıs 1818 doğumlu Marx’ın 200. doğum günü vesilesiyle “Marx’ın dirilişi” söz konusu. Geçmişte Marksist-Leninist dogmatizmle haksızca ilişkilendirilen ve sonrasında Berlin Duvarı’nın yıkılmasıyla alelacele “kovulan” bir yazarın hakkı iade ediliyor.
Marx’a dönüşü anlamak için elzem olan kapitalizmin mantığını ve dinamiklerini anlamaktır. Onun çalışmaları aynı zamanda kapitalizmin yerine konulan diğer üretim şekillerinin neden başarısız olduğuna dair titiz bir kaynak sunuyor. Önceki başarısızlıkların açıklaması güncel alternatif arayışları için önemli.
Nem szükséges elmagyaráznom Önöknek részletesen, hogy eme termelési viszonyok nélkül sem a termelési eszközök – a munkásosztály felszabadításának és egy új társadalom alapjainak anyagi eszközei – nem teremthetők meg, sem pedig a proletariátus maga nem mehet végig az egyesülésnek és a fejlődésnek azon az útján, amelynek révén valóban képes lesz forradalmasítani a régi társadalmat és önmagát.
A forradalmak kora (1789-1848) (angolul 1962, magyarul először 1964); A tőke kora (1848-1874) (angolul 1975, magyarul 1978); A birodalmak kora (1875-1914) (angolul 1987, magyarul 2004), valamint A szélsőségek kora. A rövid huszadik század története (1914-1991) (angolul 1994, magyarul 1998).
Professzor úr, két évtized telt el azóta, hogy 1989-ben, a rendszerváltozás után sokan - meglehetősen elhamarkodottan - úgy vélték, hogy Karl Marx hamarosan a feledés homályába vész, ehhez képest most a nagy gondolkodó ismét az érdeklődés középpontjába került. Miután elmélete megszabadult a Szovjetunióban rákényszerített instrumentum regni szerepétől és lerázhatta magáról a „marxizmus-leninizmus" béklyóját, az utóbbi években műveinek új kiadása révén nemcsak intellektuális érdeklődés övezi, hanem a szélesebb körű figyelem középpontjába is sikerült bekerülnie. Ezt bizonyítja például, hogy a Nouvel Observateur című francia folyóirat 2003-ban különszámot szentelt Karl Marxnak ezzel a címmel: Karl Marx - le penseur du troisiéme millénaire? (Karl Marx - a harmadik évezred gondolkodója?). Egy évvel később Németországban a ZDF televíziós társaság közvéleménykutatást rendezett arról, hogy a megkérdezettek szerint ki volt minden idők legjelentősebb német személyisége, és több mint ötszázezer válaszadó Marxot nevezte meg; a végső összesítésben a nagy gondolkodó harmadik lett, de első helyen végzett a „jelenkori fontosság" kategóriájában. Aztán 2005-ben a Der Spiegel címlapfotót közölt róla ezzel a felirattal: Ein Gespenst kehrt zurück (Egy kísértet visszatér), a BBC rádió 4-es csatornájának In Our Time (Korunk) című programjában a hallgatók a legjelentősebb filozófus címét Marxnak szavazták meg.
Amikor is a társadalmi lét sajátlagos objektivitását a természettudományos megismerés szükségszerűségei vették át, á la Kautsky - szemben Antonio Gramsci korabeli törekvéseivel.
Bár gondolatrendszere kétségkívül régimódi, ám tagadhatatlan, hogy tudományos eredményei nélkülözhetetlenek jelenünk megértéséhez. Ráadásul elmondhatjuk, hogy végre visszakerült a tudomány szabad területére.
Műveiről lehullott az instrumentum regni gyűlöletes szerepe, az a funkció, ahogyan a múltban gyakorlati eszközként szolgált, s ez tette lehetővé, hogy mára újra az érdeklődés középpontjába került. Ennek a figyelemnek kétségtelen jele egyrészt a Marx-Engels-Gesamtausgabe (MEGA2) útjára indítása, amely a szocialista országok összeomlását követő hosszabb publikációs szünet után 1998-ban kezdődött újra. A figyelem jele továbbá Marx írásai kiadásának újraszervezése, valamint a MEGA2 kiadói főhadiszállásának a Berlin-Brandenburgische Akademie der Wissenschaften kereteiben való további működtetése. A 114 kötetesre tervezett kiadás jelenleg a 15. darabjánál tart. Ez a MEGA kiadásának újraindítása óta a 10. publikált kötet, mert nem sorrendben haladnak. Minden egyes kötet két részből áll: az eredeti szövegtestből és a kritikai apparátusból.
Tény, hogy az 1861-1863 közötti időszakban született kéziratokat leszámítva, A tőke előkészítő tanulmányaiban egyetlen alkalommal sem hivatkozik a Grundrissére, pedig bevett szokása volt, hogy korábbi műveire utal, sőt, hogy teljes szövegrészeket változatlanul átemel újabb írásaiba. A Grundrisse azokkal a vázlatokkal hevert együtt, melyeket a szerző nem szándékozott hasznosítani, mivel olyan specifikus problémák elemzésébe merült bele, melyekkel e vázlatok nem foglalkoztak.
Teljességgel biztosan nem állíthatjuk, hogy Friedrich Engels sem olvasta soha a Grundrissét, de azt igen, hogy ennek meglehetősen nagy a valószínűsége. Köztudott, hogy Marxnak A tőke első kötetét sikerült csak befejeznie, és a második, illetve a harmadik kötet félbehagyott kéziratait Engels válogatta és rendezte kiadásra. E válogatás során Engels minden bizonnyal több tucatnyi, A tőke előtanulmányaként született jegyzetfüzetet nézett át, és így joggal feltételezhetjük, hogy miközben a kézirathegyekben rendet kívánt teremteni, a Grundrissét is átlapozta és nyílván arra következtetésre jutott, hogy A tőke egy korai változata - még az 1859-ben írott A politikai gazdaságtan bírálatához című mű megszületése előtti -, vagyis hogy nem veheti hasznát a kötetek összeállításában. Ráadásul Engels soha nem tett említést a Grundrisséről, sem A tőke általa sajtó alá rendezett két kötetéhez írott előszavában, sem kiterjedt levelezésében.
Engels halála után Marx eredeti kéziratainak java Berlinbe, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) archívumába került, ahol az elképzelhető legnagyobb mellőzésben részesültek. A párton belül dúló politikai csatározások útját állták annak, hogy Marx hagyatékának számos, jelentős darabja megjelenhessen; mi több, a kéziratok szétszóródtak, és ez a helyzet eredményezte, hogy műveinek teljes kiadása olyan hosszú ideig váratott magára. Még azzal sem törődött senki, hogy Marx intellektuális örökségéről részletes, alapos leltárt készítsen, és ez vezetett aztán ahhoz, hogy a Grundrisse a többi kézirat között lappangott.
Ám ez a koncepció – bár hajlamosak lennénk másként gondolni – nem lineáris módon fejlődött, és az elidegenedésre vonatkozó marxi re exiókat tartalmazó korábban ismeretlen szövegek kiadása mindig jelentős mérföldkő volt az elmélet alakulásának és terjedésének útján.
Az évszázadok során e terminus jelentése többször változott. A teológiai diskurzusban az ember és Isten közötti távolságot jelentette, a társadalmi szerződésről szóló elképzelésekben viszont azt, hogy az egyén elveszítette természetes, eredeti szabadságát. Az elidegene- dés első szisztematikus lozó ai leírása G. W. F. Hegel munkája, aki A szellem fenomenológiája (1807) című könyvében az Entäusserung és az Entfremdung terminusokat használta arra a jelenségre, amelynek során az objektivitás birodalmában a Szellem mássá válik, mint önma- ga. Ez a problémakör azután jellemzően középpontban maradt a hege- liánus baloldal írásaiban, és Ludwig Feuerbach vallási elidegenedésről szóló elmélete – vagyis hogy az ember saját lényegét egy elképzelt istenségbe vetíti ki (A kereszténység lényege, 1841) – fontos eleme volt a koncepció fejlődésének. Ám ezt követően az elidegenedés eltűnt a lozó a horizontjáról, és a XIX. század második felének egyik jelentős gondolkodója sem tulajdonított neki nagyobb gyelmet. Maga Marx is csupán ritkán használta ezt a terminust azon munkáiban, amelyek még életében megjelentek, és a fogalom teljes mértékben hiányzott a Második Internacionálé (1889–1914) marxizmusából.
A strukturális politikai megrázkódta- tások, amelyek jelentős gazdasági átalakulásokkal jártak, elindították a kapitalista restauráció folyamatát, aminek globális szinten is mélyre- ható társadalmi következményei voltak.
Európában a tőkellenes erők befolyása drasztikusan csökkent: egyre nagyobb nehézségbe ütköztek, ha társadalmi harcot kívántak szervezni, vagy azokban befolyásukat érvényesíteni, ideológiailag pedig a baloldal egészében elvesztette azt a hegemón pozíciót, amelyre számos nemzeti kultúra kulcsfontosságú területein 1968 után szert tett.
Ez a hanyatlás a választási eredményekben is megmutatkozott. Az 1980-as évektől kezdődőn mind az eurokommunizmus eszméje alapján szerveződött, mind a Moszkvához szorosan kötődő pártok elvesztették támogatóik többségét, ami azután, a Szovjetunió össze- omlását követőn, teljes megsemmisülésüket eredményezte. Hasonló sorsra jutottak a különböző újbaloldali csoportok és trockista pártok is.
A munkásokat az angol szakszervezeti vezetők és a kontinensen élő munkások egy kis csoportja hívta össze: az előzetes közlemények „a párizsi munkások által szervezett küldöttségről” beszéltek, amely „át- adja majd válaszukat angol testvéreik üdvözletére, továbbá átnyújt egy tervezetet, amelyet a népek közötti megértés fejlesztése érdekében dolgoztak ki”. (Rjazanov 1925, 171).
A kezdeményezés szervezői nem tudták elképzelni – és nem is láthatták előre –, lépésük milyen eredményre vezet. Eredeti tervük az volt, hogy nemzetközi fórumot hoznak létre, ahol a munkásokat érintő legfontosabb problémákat meg lehet vizsgálni és meg lehet vitatni, de nem azzal a szándékkal, hogy újfajta szervezetet akarnak megalapíta- ni, amely koordinálná a szakszervezetek és a munkásság politikai ak- cióit. Ugyanígy, ideológiájukat eredetileg általános etikai-humanitárius elemek hatották át, például a népek közötti testvériség és a világbéke eszméjének fontossága, és sokkal kevésbé foglalkoztatta őket az osz- tályharc és az egyértelműen megfogalmazott politikai célok. E korlátok miatt a St. Martin’s Hallban tartott gyűlés is egyike lehetett volna annak a számos, korabeli, tétova demokratikus kezdeményezésnek, amelyek rövid idő alatt elhaltak. Valójában azonban itt született meg a munkás- mozgalom minden olyan későbbi szervezetének prototípusa, amelyet a reformisták és a forradalmárok is viszonyítási pontnak tekintettek a továbbiakban: itt formálódott meg a Nemzetközi Munkásszövetség, rövidebb elnevezéssel az Internacionálé.
Milyen nehézségek és hányattatások közepette zajlott népszerűsítése az egyik olyan országban, ahol a legjelentősebb sikerre és befolyásra tett szert?
Tuy nhiên, cuộc khủng hoảng kinh tế năm 2008, cùng với những bất bình đẳng sâu sắc tồn tại trong lòng xã hội chúng ta – đặc biệt giữa phương Bắc và phương Nam– và các vấn đề môi trường đầy thảm họa của thời đại chúng ta đã thúc giục nhiều học giả, nhà phân tích kinh tế và chính trị gia mở lại cuộc tranh luận về tương lai của chủ nghĩa tư bản và sự cần thiết của một đối chọn khác. Chính trong bối cảnh này, hầu như ở khắp nơi trên thế giới, nhân dịp sinh nhật lần thứ 200 của Marx, đã có “sự hồi sinh của Marx”; trở về với vị tác gia trong quá khứ vốn thường bị gắn kết một cách sai trái với chủ nghĩa giáo điều Marx – Lenin, và sau đó nhanh chóng bị bác bỏ sau sự sụp đổ của Bức tường Berlin [tháng 11/ 1991].
Trở lại với Marx không chỉ là cần thiết để hiểu được lô gíc và cơ năng của chủ nghĩa tư bản. Công trình của ông cũng là một công cụ rất hữu ích, cung cấp một cuộc thẩm tra nghiêm ngặt giải thích tại sao các thử nghiệm kinh tế xã hội trước đó thay thế chủ nghĩa tư bản bằng một phương thức sản xuất khác lại thất bại. Sự giải thích về những thất bại này là điều rất quan trọng để chúng ta tìm kiếm những lựa chọn thay thế hiện nay.
Immanuel Wallerstein (www.iwallerstein.com), hiện tại ông là học giả cao cấp (Senior Research Scholar) tại đại học Yale, New Haven – Hoa Kì, là một trong những nhà xã hội học vĩ đại nhất còn sống, và là một trong những học giả thích hợp nhất để thảo luận về tính phù hợp cho hiện tại của Marx. Ông là một độc giả của Marx trong thời gian dài và công trình của ông chịu ảnh hưởng bởi lí thuyết của nhà cách mạng sinh ra ở Trier, ngày 5 tháng 5 năm 1818 này. Wallerstein đã viết hơn 30 cuốn sách, được dịch ra nhiều thứ tiếng, bao gồm cả tác phẩm nổi tiếng The Modern World-System [Hệ thống-Thế Giới Hiện Đại], xuất bản thành 4 tập trong khoảng thời gian từ năm 1974 đến năm 2011.
leiden tot oorlog onderzocht, maar het waren socialistische
denkers die een van de meest overtuigende inzichten hebben verschaft over het verband tussen de ontwikkeling van het kapitalisme en de proliferatie van oorlog. Dit essay wil opnieuw dit fundamenteel inzicht herwaarderen in deze onzekere tijden. Er bestaan immers tal
van discussies binnen links hoe we het con!ict in Oekraïne moeten begrijpen.
Alleen via gedegen analyses kunnen we een zinnig politiek standpunt innemen.
Reproduïm tot seguit aquesta entrevista que realitzà l’editor de Jacobin, Nicolas Allen a l’autor sobre la complexitat de la seva obra i en quin sentit aquesta té utilitat en el context dels debats actuals per l’emancipació.
Les idees de Marx han canviat el món. I malgrat com s’han afirmat les seves teories, esdevingudes ideologies dominants i doctrines d’estat per a una part considerable de la humanitat al segle xx, continua sense haver-hi una edició completa de les seves obres i manuscrits. La principal raó d’això cal trobar-la en el caràcter incomplet de l’obra de Marx; són considerablement menys els treballs que va publicar que els projectes que van quedar a mig fer, per no esmentar l’enorme Nachlass de notes associades a les seves recerques inacabades. Marx ens llega, doncs, molts més manuscrits que els que va enviar a impremta. La incompletesa formava part inseparable de la seva vida: l’extrema pobresa que de vegades l’afligia i la seva salut malaltissa s’afegien a les preocupacions quotidianes; el seu mètode rigorós i la seva despietada autocrítica feien encara més difícils molts dels seus projectes. A més a més, la seva passió pel coneixement no va afluixar al llarg del temps i sempre el conduïa a encetar nous estudis. Fos com fos, la seva tasca incessant tindria unes conseqüències extraordinàries per al futur.
Va mudar-se a Mèxic, on es va graduar en Matemàtiques a principi dels vuitanta, i es va deixar influir pels moviments de la guerrilla de Guatemala, que lluitaven pels drets de la població indígena. Després de tornar a Bolívia, va convertir-se en un dels fundadors de l’Exèrcit Guerriller Túpac Katarí, una organització política que combinava la lluita de classes marxista amb els principis kataristes d’empancipació indígena. Reu en una presó de màxima seguretat durant els anys 1992 i 1997, va ensenyar sociologia i va convertir-se en un intel·lectual de renom. Més endavant, va formar part del Movimiento al Socialismo (MAS) d’Evo Morales, que l’ha portat a ser, des de 2006, Vicepresident de l’Estat Plurinacional de Bolívia. És una de les principals veus de l’esquerra llatinoamericana, i entre les seves obres trobem Forma valor y forma comunidad de los procesos de trabajo (1995) i La potencia plebeya (2008). La nostra conversa amb ell se centra en la situació de les forces progressistes a Bolívia i altres parts del món.
Nascut a Alemanya fa 200 anys, el 28 de novembre de 1820, a Barmen (avui suburbi de Wuppertal), era un jove molt prometedor, el pare del qual, un industrial tèxtil, li havia negat l’oportunitat d’estudiar en la universitat i dirigia la seva pròpia empresa. Engels s’havia ensenyat a si mateix, amb un voraç apetit pel coneixement, i va signar les seves peces amb un pseudònim per a evitar conflictes amb la seva família conservadora i fortament religiosa. Es va convertir en ateu, i els dos anys que va passar a Anglaterra— on va ser enviat a l’edat de vint-i-dos anys a treballar a Manchester, en les oficines de la fàbrica de cotó Ermen & Engels —van ser decisius per a la maduració de les seves conviccions polítiques. Va ser llavors quan va observar personalment els efectes de l’explotació capitalista del proletariat, la propietat privada i la competència entre els individus. Es va posar en contacte amb el moviment cartista i es va enamorar d’una treballadora irlandesa, Mary Burns, que va exercir un paper clau en el seu desenvolupament. Brillant periodista, va publicar a Alemanya relats de les lluites socials angleses i va escriure per a la premsa anglosaxona sobre els avanços socials en curs en el continent. L’article «Esbossos d’una crítica de l’economia política», publicat en els anuaris francoalemanys el 1844, va despertar un gran interès en Marx, que en aquest moment havia decidit dedicar totes les seves energies al mateix tema. Els dos van iniciar llavors una col·laboració teòrica i política que duraria la resta de les seves vides.
La crisi econòmica fou un tema constant als articles que Marx va escriure pel New-York Tribune. A «Revolució a la Xina i Europa», del juny del 1853, on connectava la revolució antifeudal xinesa que començà el 1851 amb la situació econòmica general, Marx hi expressà de nou la seva convicció que properament vindria «un moment en el qual el creixement dels mercats seria incapaç de seguir el ritme del creixement de les indústries angleses, i tal desproporció haurà de provocar una nova crisi amb la mateixa certesa amb la que ho ha fet en el passat»[i] Segons ell, en iniciar-se les calamitoses seqüeles de la revolució, una contracció imprevista del gran mercat xinès «encendrà una espurna al sí del sobrecarregat polvorí que és l’actual sistema industrial i provocarà l’explosió d’un crisi general covada llargament, la qual, escampant-se arreu del món, estarà seguida de prop per revolucions polítiques al Continent»[ii]. Per suposat, Marx no considerà mai el procés revolucionari d’una manera determinista, però estava segur que la crisi n’era un prerequisit indispensable per acomplir-lo:
«Des d’inicis del segle divuit no hi ha hagut cap revolució seriosa a Europa que no hagi estat abans precedida per una crisi financera i comercial. Això val tant per la revolució de 1789 com per la de 1848. […] Ni guerres, ni revolucions semblen capaces de posar Europa contra les cordes, a no ser que esdevinguin a conseqüència d’una crisi general del comerç i la indústria, el tret de sortida de la qual el dona, per norma, Anglaterra, la representant de la indústria europea al mercat mundial.»[iii]
Era una de les poques dones presents a l’assemblea, encara molt jove, de talla petita i amb una deformació al maluc que l’obligava a caminar coixa des de l’edat de cinc anys. La seva aparició semblava suscitar entre els presents la sensació de tenir al davant una persona més aviat fràgil.