(Ebook) Understanding Psychology by Robert Feldman ISBN 9781260194524, 1260194523
(Ebook) Understanding Psychology by Robert Feldman ISBN 9781260194524, 1260194523
com
https://ebooknice.com/product/understanding-
psychology-11872534
OR CLICK HERE
DOWLOAD EBOOK
https://ebooknice.com/product/understanding-psychology-14e-49455682
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/understanding-psychology-10125034
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/understanding-psychology-8-edition-2452870
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/essentials-of-understanding-psychology-10017976
ebooknice.com
(Ebook) Essentials of Understanding Psychology by Robert S. Feldman ISBN
9781260092073, 1260092070
https://ebooknice.com/product/essentials-of-understanding-psychology-10020668
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/creative-concepts-in-psychology-case-studies-and-
activities-2382482
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/she-understanding-feminine-psychology-46076294
ebooknice.com
(Ebook) Biota Grow 2C gather 2C cook by Loucas, Jason; Viles, James ISBN
9781459699816, 9781743365571, 9781925268492, 1459699815, 1743365578, 1925268497
https://ebooknice.com/product/biota-grow-2c-gather-2c-cook-6661374
ebooknice.com
https://ebooknice.com/product/discovering-the-lifespan-7043398
ebooknice.com
Page i
Understanding Psychology
FOURTEENTH EDITION
Robert S. Feldman
University of Massachusetts Amherst
Page ii
Published by McGraw-Hill Education, 2 Penn Plaza, New York, NY 10121. Copyright © 2019 by McGraw-Hill Education. All rights reserved.
Printed in the United States of America. Previous editions © 2017, 2015, and 2013. No part of this publication may be reproduced or
distributed in any form or by any means, or stored in a database or retrieval system, without the prior written consent of McGraw-Hill
Education, including, but not limited to, in any network or other electronic storage or transmission, or broadcast for distance learning.
Some ancillaries, including electronic and print components, may not be available to customers outside the United States.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 LWI 21 20 19 18
Bound:
ISBN 978-1-260-19452-4
MHID 1-260-19452-3
Loose Leaf:
ISBN 978-1-260-19463-0
MHID 1-260-19463-9
All credits appearing on page or at the end of the book are considered to be an extension of the copyright page.
The Internet addresses listed in the text were accurate at the time of publication. The inclusion of a website does not indicate an
endorsement by the authors or McGraw-Hill Education, and McGraw-Hill Education does not guarantee the accuracy of the information
presented at these sites.
www.mhhe.com
Page iii
Dedication
To
Jon, Leigh, Alex, Miles, Josh, Julie, Naomi,
Sarah, Jeff, Lilia, and Kathy
Page v
About the Author
©Robert S. Feldman
ROBERT S. FELDMAN is Professor of Psychological and Brain Sciences and Senior Advisor to the
Chancellor of the University of Massachusetts Amherst. A recipient of the College Distinguished Teacher
Award, he teaches psychology classes ranging in size from 15 to nearly 500 students. During the course
of more than three decades as a college instructor, he has taught undergraduate and graduate courses
at Mount Holyoke College, Wesleyan University, and Virginia Commonwealth University in addition to the
University of Massachusetts.
Professor Feldman, who initiated the Minority Mentoring Program at the University of
Massachusetts, also has served as a Hewlett Teaching Fellow and Senior Online Teaching Fellow. He
initiated distance-learning courses in psychology at the University of Massachusetts.
A Fellow of the American Psychological Association, the Association for Psychological Science, and
the American Association for the Advancement of Science, Professor Feldman received a BA with High
Honors from Wesleyan University and an MS and PhD from the University of Wisconsin-Madison. He is a
winner of a Fulbright Senior Research Scholar and Lecturer Award and the Distinguished Alumnus
Award from Wesleyan. He is past President of the Federation of Associations in Behavioral and Brain
Sciences (FABBS) Foundation, which advocates for the field of psychology, and is on the board of the
Social Psychology Network (SPN).
He has written and edited more than 250 books, book chapters, and scientific articles. He has
edited Development of Nonverbal Behavior in Children, Applications of Nonverbal Behavioral Theory and
Research, and Improving the First Year of College: Research and Practice, and co-edited Fundamentals
of Nonverbal Behavior. He is also author of P.O.W.E.R. Learning: Strategies for Success in College and
Life. His textbooks, which have been used by more than 2 million students around the world, have been
translated into Spanish, French, Portuguese, Dutch, German, Italian, Chinese, Korean, and Japanese.
His research interests include deception and honesty in everyday life, work that he described in The Liar
in Your Life, a trade book published in 2009. His research has been supported by grants from the
National Institute of Mental Health and the National Institute on Disabilities and Rehabilitation Research.
Professor Feldman loves music, is an enthusiastic pianist, and enjoys cooking and traveling. He
serves on the Executive Committee and Board of New England Public Radio. He and his wife, also a
psychologist, live in western Massachusetts in a home overlooking the Holyoke mountain range.
Page vii
Brief Contents
Preface xxvi
Glossary G1-G12
References R1-R68
Name Index NI1-NI35
Subject Index SI1-SI16
McGraw-Hill Education Psychology APA Documentation Style Guide
Page xi
Contents
Preface xxvi
Making the Grade xxxvi
©Andrey_Popov/Shutterstock
CHAPTER 1
Introduction to Psychology 1
CHAPTER 2
Psychological Research 28
©DGLimages/Shutterstock
CHAPTER 3
Neuroscience and Behavior 52
©Uppercut/SuperStock
CHAPTER 4
Sensation and Perception 87
©Eugenio Marongiu/Shutterstock
CHAPTER 5
©MJTH/Shutterstock
CHAPTER 6
Learning 167
©Eugenio Marongiu/Shutterstock
CHAPTER 7
Memory 200
CHAPTER 8
©Digital Vision
CHAPTER 9
Intelligence 267
CHAPTER 10
Motivation and Emotion 296
©Jade/Getty Images
CHAPTER 11
CHAPTER 12
Development 367
©santypan/Shutterstock
CHAPTER 13
Personality 422
©Fancy Collection/SuperStock
CHAPTER 14
©Andrey_Popov/Shutterstock
CHAPTER 15
Psychological Disorders 486
©urbancow/Getty Images
CHAPTER 16
MODULE 49 Psychotherapy:
Psychodynamic, Behavioral, and Cognitive
Approaches to Treatment 526
Psychodynamic Approaches to Therapy 527
Behavioral Approaches to Therapy 529
Cognitive Approaches to Therapy 533
NEUROSCIENCE IN YOUR LIFE: How Cognitive
Behavioral Therapy Changes Your Brain 535
Page xxii
CHAPTER 17
Social Psychology 556
Á
Ámde ez nem történhetett meg, a másik csendőr is látta. Igy
aztán az asszony reszketve vallotta be a tragédiát, a régi indító
okokat: a fiatal asszony, öreg férj, iszákos, durva ember, s így
tovább, a hogy ez az ujságok törvényszéki rovatában minden héten
le van irva. Lánczot tettek a kezére, bekisérték, katonásan lépdelve a
háta mögött.
Az asszonyt aztán becsukták. Gergely elgondolkozva néha ezen
az első dolgon, sóhajtozik, ha egymaga van a szobában. Egyébként
nagy dicsérő levelet kapott, arra nagyon büszke, gyakran puczolgatja
az idegen császár érdemrendjét, kemény csendőr gyerek, a mire
igen sokat adnak a fölebbvalói, s megengedik neki, hogy ünnepnap
extra mondurban járjon.
Beszélgetés.
A konda meg a falka rendes időben igen távol vannak egymástól,
oly messzire, hogy akármennyire sík a legelő, egymást nem is látják.
Ez, egyéb okok mellett, leginkább azért van így, mert az állat nem
állja egymást. Az egyik terített asztalán ne járkáljon a másik. Nem is
közelednek; a mig csak van mit enni a nagy darab téren, mindig a
két szélében járnak. A fü azonban nem olyan, mint az ember körme,
hogy akármennyire pusztítják, újra csak kinő; bizony az ősz felé már
a föld alatt marad és nem igyekszik kibujni. Igy történik aztán, hogy
ez időtájban a két sereg állat, keresve a füvet, lassan húzódik
egymás felé a a mezőségen. Minden nap kisebb a terített asztal,
minden nap jobban közelednek a közepéhez, mignem egyszer már
ott is vannak. Ugyan ekkor sem egészen tőszomszédok, de mégis
vannak akkora közelségben, hogy az Imre juhász meg a Sándor
kondás átbeszélhetnek egymáshoz, állván a barmok között.
A dolgot úgy kell venni, hogy két major között fekszik a legelő s
az egyikhez tartozik a falka, másikhoz a konda. (Mert az
állattenyésztésben el vannak egymástól választva a nevelési ágak.)
Igy Imre juhász és Sándor kondás bizonyára régen találkozhattak s
az utóbbi időkben nehezen volt arra alkalmuk, hogy kicserélhették
volna nézeteiket.
Most persze egészen más. Im a juhok és sertések egymáshoz
jutottak a levegőn, a mely olyan széles, hogy egyik végéről nem látni
a másikat. Azelőtt csak tudták, de nem látták, hogy a másik is
ugyanazon földmezőben jár s ez innen, az onnan nézi a fölszálló
vagy áldozó napot. Ilyenkor nem lehet diskurálni. Ha van is mellette
valamely gyerek, azzal a komoly férfi nem beszél, a komoly férfinak
az a tulajdonsága, hogy botvégre tegye két kezefejét, arra az állát
támassza és így, mint mondani szokás: «kinézze magát a világból».
Ám most délelőttre, mikor bejutott a lassu járásu állatsereg a
pusztaközepére: egészen szomszédságba értek. Imre juhász a midőn
látja, hogy a sertések közül Sándor feléje tekint, lassu mozdulattal
föl is nyúlt a kalap széléhez. Sándor is kis idő mulva ugyanezt teszi.
Későn hajnalodó, korán alkonyodó idő van, a jószág alig hogy
kimegy, már jóformán halad is visszafelé.
Egyszer azt kiálltja amaz felé Imre:
– Hát kend…?
Sándornak jól esik a szó s kivárván, mig Imre felé fordult a szél,
hogy jól oda vigye a hangot, visszafelel:
– Hát csak…
A comment-vous portez-vous s a wie steht das werthe Befinden
sablonjának ezzel most már elég is van téve s a két ember
hallgatagon szemlélődik a jószágai körül. Van ezekkel sok gond,
lehetne arról beszélni eleget, de hát minek. Ugyis elég mindenkinek
a maga baja. A nap megy fölfelé az égen, elég magasan jár, Sándor
már épp a tarisznyát szedi elő, a mikor látja, hogy ugyancsak neki
ereszkedett az Imre falkájából egy birka. Az néha szokása a játszibb
lelkületű birkának, hogy vágtatni kezd s ilyenkor, ha elibe nem küldik
a kutyákat, kimegy a határból. Imre nem látja, háttal áll, mert a táj
szélén bólingó jegenyéket nézi már vagy egy óra hossza óta, Sándor
hát úgy gondolja, hogy által kell kiáltani:
– Ahun a!
Imre e szóra lassan visszafordul, látja a birkát, a mint szalad s
füttyent a puliknak, kinyujtott karral mutatva a szökevény felé. Azok
aztán vágtatnak utána, de már Imre oda sem tekint, hanem megint
a jegenyéket nézi. A három-négy fa köze máskor kék eget mutat,
most pedig ólmos szürkeség látszik ott. Lassan terjed, bontakozik, de
mielőtt följebb haladna, elönti a szemhatár alsó részét.
Imre példáját Sándor is látja csakhamar és nem telik bele egy
óra, szintén arra fordul. Most egyszer azt kiáltja át Imre:
– Eső lössz!
Sándor komolyan veszi szemügyre a határt. Ezuttal már nemcsak
a jegenyék felé eső tájékot tekinti, hanem köröskörül, az egész ég
alját. Tanulmányozza a szél miként való járását. Nem ad hamarosan
feleletet, a mit Imre olybá vesz, mintha Sándor kétkednék az ő
időmondó tudományában. Lehet, hogy joggal, s nehogy az időjárás
mást hozzon, mint a mit ő mond, az előbbi mondathoz még
hozzákiáltja (vagy egy fél óra mulva):
– Vagy hó…
E vélemény ujból csak arra ösztökéli Sándort, hogy behatóbb
megfigyelés alá vegye az eget. Azonban határozottat szólni nem
lehet, mert a föllegek most vannak még csak a fölvonulás kezdetén
és a szinük, miből tartalmukra következtetni szokás, még nem
tökéletes. – Továbbá az állat viselkedése is tanulmányozandó.
Ilyenkor az állatnak is van mutatkozása, a mi szintén a formájához
képest ezt vagy azt jelenti. Más, ha szétszórva marad az állat, más,
ha összebujik, más, ha hangos, más, ha hallgat. Ezeket mind külön
kell sorra venni, akár csak a meteorologus, mikor hozzákészül
csalhatatlan jövendöléseihez, mely szerint helyenkint némi csapadék
várható. Ezeket veti latba, egyenkint és összesen, közben a haladó
föllegeket is nézi, mérvén a szél erejét a határszéli fák
hajlongásából, néhány madár röptéből. Megbizonyosodván mindenek
felől, most már átkiált Imrének:
– Löhet dara is…
Imrén a sor, hogy véleményt adjon. A határt őszintén szemügyre
veszi s tekintete végigsiklik a felhőkön, melyek magasodnak s a
hegyük olyképp szalad a nap felé, mintha föl akarná nyársalni.
Valamint birkáira is tekint. Az egészen fiatal bürge még nem ért az
időjósláshoz, de már az anyabirkában több a tapasztalat. Az szintén
jelez ezt vagy azt a viselkedésével, s mind e nyilvánulások sokat
nyomnak a latban a hozzáértők előtt. Imre ezeket figyeli, de mire
odáig jutna, hogy észleleteiről számot adjon, látja, hogy Sándor
megindult kondájával a maga majorja felé s már messze jár. Füttyent
hát ő is a kutyáknak, az ebek ugatva megrohanják a falkát, a juh
megindul, Imre lépeget utánuk s úgy lehet sajnálja is, hogy nem
fejezték be egészen teljesen a beszélgetést.
A csempész.
Nem sok idő már a husvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi
eset történt, hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is
megesik, nem csak azon, a ki a pusztai világot lakja.)
Ámde más baj is van.
Mert, ha csak a pénz fogyott volna el a tanyában, azért még meg
lehetne lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a
tavaszi vetéshez, – ellenben a husvét husvét s ekkora ünnepet
pénztelenségben elszenvedni nem lehet. Ilyformán, bár János úgy
gondolkozott, hogy jobb utak idejéig nem mozdul eladni való
holmival sehova (különösen, hogy még az adóért sem hajkurásszák
ilyen tavaszidőtájban az embert), most mégis gondolt valamit.
Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon’, egyet be
lehetne a városba vinni eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz
mostanában s annyi rágyujtást igényel egy pipára való tömet, hogy
tisztára kifogyott a masina a házból.
Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János
nagyhamar belegyőződik a dologba s a kamarába megy, ahonnan
zsákot szed elő. Most a zsákkal a juhok közé vonul s a
leghitványabbat ki is választja azok közül. (Bolond ember az, a ki a
jószága szebbjeit adja el.) A bárány a zsákba kerül, János mindkettőt
a vállára veti s megindul a tanyából csak úgy gyalogosan. Nem lakik
a várostól messze, másfél óra alatt odaér s ekkora utért nem
érdemes a lovakat befogni.
Ámbátor hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya.
Mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön s
halad ki a tanyából:
– Gyere no, Puli.
Ez annak fölöttébb hízeleg. Ugrik azonnal s megy vidáman előre
az uton. Igy haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a
zsákot. A bárány ilyenkor azt mondja:
– Bé…
– Ne bégess, szamár, – mondja neki nyugodtan János – hiszen a
gazdád visz.
Evvel a város széleig érnek, a hol a vámvonal kezdődik s János
most már letér az ut közepéről a szélre, hogy szemlélődjön.
A vámvonalon kivül van a töltés s a töltés előtt a kubikgödrök.
Azok közül kinéz egy igen alkalmatosat.
– Ez éppen jó lösz, – mondja magában s bodor füstöket ereszt a
pipájából.
Le is megy abba a gödörbe, ott leteszi a zsákot s hivja pulit.
– Puli ne, – szól neki.
A puli nincs ilyen szives hiváshoz szokva s szerfölött meglepődik a
hangon. Csak sunyi módon oldalog előre-hátra, a farkával igen
mutatja a bizalmas szó fölött való örvendezését, de a füleit hátra
csapja s a derekát meggörbiti, a mint ott jár-kel s mindenféleképpen
azt igyekszik látszatra hozni, hogy közeleg a gazdájához, pedig
voltaképpen egy szikra kedve sincs hozzá. Elég a tanyai kutya
bizalmával kétszer-háromszor visszaélni olyformán, hogy hivó szóval
magához csalja az ember s azután elrugja: akkor aztán ilyen lesz –
elvesz a hite a gazdában. Jegenyének többször s egyre hizelkedőbb
hangon kell beszélnie hozzá, hogy magához csalja.
– Gyere ide, Puli, kis Puli, – szólt neki lágyan.
A Puli egyre közelebb oldalog, mignem egyszer aztán János
elkapja a fülét.
– Au! – mondja a Puli.
– Ne vonyíts, majom, – felel neki János – hiszen semmi bajod
sem lesz.
Míg a Puli fülét fogja, a másik kezével kirázza a zsákból a
bárányt. A kubikgödörből széttekint figyelmesen, hogy látja-e valaki?
Mikor látja, hogy, senki sem látja, nyugodtan fog a a munkához. A
Pulit belevezeti a zsákba, ennek a végét gondosan összecsomózza,
beköti: a bárányt pedig a földbe ásott bánya sarkába helyezi. Az ott
megmarad, mert sással egymáshoz van bogozva a lába.
Most ujra mondja Jancsi: – Gyere no, Puli, – de ezuttal a Puli
nem megy, hanem viszi a János. Kissé ténfereg a zsákban a kutya,
mert szokatlan a helyzet, meg vinnyog is, de a gazda ilyenkor
megrázza a hátán s arra elcsöndesül. Ilyen harczok közben haladnak
a vámig, a hol János kiegyenesedik s végtelen méltósággal vonul el
a kardos emberek előtt.
– Ohó! Hát kend? – kiáltják rá amazok.
János nem hall semmit, csak megy odább.
– Ember, hé, hé! – kiabálják megint utána.
De egy vámőr még felé is szalad.
Jegenye nyugodtan fordul meg:
– Mi kő? – kérdezi.
Amazok visszakérdik:
– Mi van a zsákban?
János éktelen nyugalommal felel:
– Kutya!
No erre nagyot nevetnek. Micsoda szamárbeszéd.
– Nem igaz, – mondják. – Csak nyissa kend ki azt a zsákot.
Minket ugyan be nem csap.
– De mikor mondom, hogy kutya, – szól János érzékenyen.
A vámost elfutja a méreg.
– Hallja, – kiabál most már, – hát velem ne komédiázzon, mert
rosszul jár.
– Ugyan?
– Ugyan ám.
– No, no, – véli János – ismeröm én a törvényt.
– Ejha! – kiált a vámos, a kit ez a kötözködés nagyon boszant –
nem tudom, kitől tanulta volna kend?
– No, – adja a szót tovább emez – tanulni nem tanultam senkitől,
hanem csak úgy hallottam.
– Nem tudnám kitől? – feleli a vámos.
– Hát azt már nem tudom megmondani, hogy kitől hallottam.
Gondolom, maga is tuggya, hogy ki a mostani kiráj az országon, de
nem tudná mögmondani, kitől hallotta?
A vámos le van fegyverezve a disputában s most már csak arra
szorítkozik, hogy a zsákot általvizitálja.
– Bontsa ki, – parancsolja.
– De elugrik, – védekezik János. – Nem bontom én ki.
Hanem hát muszáj. Ez az óhajtott szó a legnagyobb hatalom a
világon, a muszáj. János leveszi a válláról a zsákot, az alját a földre
helyezi s mikor a tetejét megbontja, lent rug egyet titokban az
ebhez. Az azután vonyítva ugrik ki a zsák száján, szinte repül s úgy
fut, hogy lehetetlenség utólérni.
Jegenye János káromkodva lohol utána s a mig a töltésen tul
nem ér, folyton szitkozódik. A mint azonban a vámosok elől födve
van, nyugodtabb a lépte. Látja, hogy a Puli nyilegyenest száguld
haza felé.
– Szögény, – mondja, – de mög van ijedve.
Azzal a kubikgödörbe megy, beteszi a zsákba a bárányt s halad
ujra a vámosok felé. Mikor elibük ér, haragosan integet s megfenyíti
a vámost az ujjával.
– Köszönjék az Istennek, – mondja – hogy elfogtam.
A vámos érzi, hogy hibás s nem felel, inkább lehajtja a fejét.
János pedig méltósággal halad befelé s az uton a komával találkozik.
– Hát kend – kérdi a koma.
– Ehuné – felel János.
– Ilyen későn halad kend befelé?
– Az ám, – mondja János, – késésbe vagyok. Egy kis sorom volt.
Ezöket a népeket oktattam ki itt a kaliczkás házba, hogy a fületlen
csizmát is föl löhet huzni.
– No, no, – válaszol menőben erre meggyőződéssel a koma.
Iskola a pusztán.
Fehér út van a magas fák között. Hol homokos, akkor csak úgy
magától való, hol pedig szikes. Ez esetben csinálva van. A szik a
tanyák aszfaltja s egyéb haszna nincsen neki, mert az elhagyott,
kopár földeken csak elvétve söprik a szódát. A gyár leverte itt is a
természetet, ma a szódát nem söprik, hanem csinálják. Hanem azért
a sziknek meg van a maga haszna: aszfalt az, meg kövezet.
Ráterítgetik az útra s mikor az eső megveri, összeáll keményre s úgy
gurul rajta a kocsi, hogy azt öröm nézni.
Az iskola udvara is ezzel van kitapasztva, száraz időben kemény
és egyenletes, esőben csuszós. Az udvar körül van a tanító
gazdasága: a méhes, az ól, a virágos kert, továbbá a földecske, a
mely kukoriczácskát és buzácskát terem, valamint a czirokot is, a
mely seprőnek igen alkalmatos. A tetőn gólya lakik, rendszerint a
kéményen, a melyhez fészkét dróttal szokás odakötni, hogy a
szélvihar le ne verje. Az útra forduló részen a harangláb áll, benne a
fiókharanggal, melynek a szava libegve száll szét a tanyaházak barna
tetői fölött s a jegenyefák, akáczok meghajlítják előtte koronájukat.
Nagy darab földek központja az iskola. Ott tanulja a tudományt a
sok apró pusztai ember, lábolván télen át a havak tetején a tanító úr
elébe. A széles buzavetések, a végeláthatlan kukoriczások, zöld
legelők között a czivilizáczió első, kezdetleges pontja: az iskola a
mezők növényei fölött.
*
Nem az, a mi a városi, sem nem az, a mi a falusi, hanem az egy
egészen elütő valami. Építenek a táj közepén egy házat, abba jön a
tanító s utána következnek a puszták kicsinyei. A Jancsik, Pisták,
Miskák, Klárák, Viktorok, Pannik. A tanítás nem úgy megy, mint
máshol. Nyáron a földből kell a tudományt szerezni itt, nem
könyvből. A nagyobbacska a ház körül segít, vizet hord a dolgozó
szülőknek, az apróbb libát őriz és malaczot. Azután a kis kezek
részére is akad tavasztól őszig a tanyákban mindig foglalatosság:
iskola ott csak akkor van, mikor a dolgok megszűnnek, mikor megjön
borongós idejével az ősz és csatakos lesz az avar. Tart azután télen
át késő tavaszig, mikor ujra rügyet vet a faág, a gólyák hazatérnek
külföldi útjaikból és az ő kelepelésük lefuj az iskolának.
Egy terem van csak, a melyikben tanítanak, mert minden osztály
az egyetlen tanító alatt áll. Mikor a harmadik osztályt tanítják, az
első hallgatja mindazt, de meg a harmadik is az elsőt. Ezzel ők igen
meg vannak elégedve s az iskolában jól is igyekeznek. Kora reggel
indul meg már a tanyából az apró gyermek, vászonzacskóval a
vállán, a miben könyve, a táblája, irkája, meg az étele van. A
kezében pedig nagy bot az ebek ellen, mert sok utat kell tenni az
iskoláig és télen a mezőségnek kutyái mérgesebbek.
A kicsike, csizmás magyaroknak minden lépése, a mit az iskoláig
tesznek, harcz a kulturáért. A miként a szüleik egész élete harcz az
életért, harcz a földdel, az időjárással, rossz emberekkel, a kik meg
akarják rontani az Isten adományát. Néztem az apraját eleget, a
mint a nekik térdig érő hóban, a téli reggel szürkeségében, kezükben
a bottal ballagtak a távol iskola felé, hogy megismerkednének az
ábéczé alapelemeivel. Az őszi szélvihar csatakjában, vizes tarlókon,
ugarokon keresztül mennek, kiki olyan ruhában, a milyen éppen van.
Bizony ott a tanítás nem mindjárt azzal kezdődik reggel, hogy no
most következik Béla királyunk története, hanem előbb nedves
lábbeliket kell szárítgatni, a fagyot engesztelni a kis testekből és
sütögetni az apróknak a hozott szalonnát, mert az így igen melegít, a
kenyér pedig a forró zsírjába mártva, ha só is van hozzá, valami
pompás eledel.
A ruhák sem valami hiresek, a mikben a gyerekek jönnek. Nem
mindenkinek telik odakint ilyesmiben a drágára, hanem a téli kabátot
valamely kendő képviseli, a mit átkötnek otthon a Jancsi derekán
furfangosan, hogy az eltakarja a kis mellét, a hátát, de még a nyakát
is meg tudja óvni a belehulló darától. Azt persze az iskolában le kell
oldani, mert ott meleg van, délután pedig, mikor a gyerek újra indul
hazafelé, a tanító köti föl neki, vagy a felesége. Akkor aztán nekivág
az alkonyuló délutánban a gyermek a hómezőknek s megy, megy
mígnem hazaér, hogy holnap megint jőjjön. Már hiába, ott ez így
van, mert nem lehet másként. A városi modern gyerek belehalna az
ilyen utazásokba, a mit ezek az apróságok naponta azért tesznek,
hogy a puszta iskolájában tanulhassanak. A tanulás nem olyan, mint
másutt, mert innen nem szaladnak délben haza a mamához, hanem
kiki előveszi a maga tarisznyáját, kis bicskáját s abból falatoz, a mit
hozott. A kivel olyasmit adott anyja, hogy azt meg lehet melegíteni,
meg is melegítik a tanító tűzhelyén, a többi pedig kolbászszal s
egyéb disznóból való étellel él, ha van neki. Nem mindenkinek jut ez.
Nem egy csak egy karaj kenyeret hoz ebédre, de azért az is jól esik
nagyon s a hogy meg volt az ebéd, folytatják a tanulást ott, a hol
abban maradt.
Nem kell gondolni, hogy valami elhagyatott helyek ezek az
iskolák, bár a pusztákon sokfelé van ilyen is. Itt a határban már
harminczon jóval fölül van a számuk, rendes és példás valamennyi. A
dolgozatokon, a miket büszkén mutogat föl az arrajáróknak a tanító,
elcsodálkozik, a ki látja. A nagyobbacska fiuk, a kik az év nagyobb
részében a vasvillával, fejszével dolgoznak, a kik már hozzá tudnak
nyúlni minden dologhoz, micsoda szép rajzokat csinálnak és milyen
szépen van az alá odaírva, hogy az tanulmányfej! Hát az írkák! Hát a
himzések! A Jutkák, Pannik és Teczák a tanító feleségétől tanulják a
varrás tudományát s a kis barna kezek öltögetése nyomán czifránál
czifrább virágok fakadnak a vásznon.
A tágas nagy mezők végtelen csöndjében a művelődés legelső
lépcsője az ilyen ház. Letett már régen a pusztalakó arról, hogy a
fiából csak az legyen, a mi az apja. Az előtt azt tartották, csak annyit
kell tudnia, hogy ha vesz vagy elád, a vásárban be ne csaphassák.
Ma jó nevű ügyvédek, mérnökök, orvosok vannak, a kik így a hóban
másztak az iskolába odakint az alapvető tudományokért. Az meg
nem régi történet, hogy egy városi hivatalnok valamely hivatalos
ügyben járván a tanyák között, az útfélen egy gyereket talál, a ki
birkát őriz. Ugyan nem nagyon őrizte, hanem hasonfekve valami
papiron babrált. A hivatalnok látja, hogy kajczáros föstékkel,
lósörényből csinált ecsettel a papirra nyulakat föstöget, a kik a
salátát eszik s egy piros ruhás irgalmatlan nagy katona a papiros
szélén ezen boszankokodik, de nem mehet a nyulak után, mert az
egyik lába lemaradt a papirról.
– Hát te mit csinálsz?
– Hát ezt e.
– Hát hol tanultál te festeni?
– Hát – mondta a gyerek – arra messze, a hol az a három
jegenyefa van, az iskolában.
A gyerek ma Münchenben végzi a festőművészeti iskolát, szép
tehetségű és sok reményre jogosító fiatal ember. Igy haladnak előre,
a kik onnan kikerülnek. Persze nem mind. A nagyobbrész kint marad
a tanyák között s emberré növekedvén, maga helyett a fiát küldi a
tanító úr elébe. Minden változik, formálódik, halad, csak éppen az
öreg tanító marad, a a mi annakelőtte volt. A haja megőszül, az
arcza piros, de ránczokat vet, a szeme fénye is fogyatkozik, azonban
a kedve és vidámsága a régi maradt. A fizetés bármilyen kicsiny, egy
hosszú élet alatt olyan helyen, a hol nem lehet pénzt elkölteni,
valamicske mégis csak maradt belőle s gond nem látogatja a házat,
a melynek a tetején a gólyák, az ereszek aljában fecskék laknak s
nyáron dönögve röpködik körül a méhek. A kevéssel megelégedő
boldogok élete ez: nyugalom, csend és egyszerűség a tanyák barna
népe között, a mely mind az ő kezei alól került ki s környezi
tisztelettel jártában-keltében és invitálja a disznótorokra télen, vagy
pedig szalonnával, sonkával tiszteli meg, a mit maga a gyerek hoz
nagy czipekedve, mondván:
– Ezt mög magának küldték a szülémék e.
– No azt okosan tették – gondolja a mester s a táblához állván,
számokat huzgál arra a fehér krétával. A puszta jövendő emberei
szótalan hallgatják, a mint beszéli:
– Következik pedig a negyedik művelet: az összeadás…
Odakint teljes csendben van minden, hó fekszik a határon, a
nagy némaságban a határ aludni látszik. Olyan, mintha semmi más
nem volna a kerek világon, mint éppen csak a negyedik művelet,
vagyis az összeadás, a melynek megismerésével hatvan gyerek agya
foglalkozik a havas puszta közepén.
Tiszai legenda.
Valamiképp a mindenféle néven nevezendő emberek külső
mivoltukban változandóságot mutatnak és különbnél különbfélék
testi formáikban, azonképpen a hajó is a maga formátumában
különböző és kiki olyan, a milyen vizhez épült.
A hajók oldalán ugyan egyazon szekerczék dolgoznak, egyazon
emberek kezében, de a hajó azért más-más az avatott ember szeme
előtt, mert egyik merész külsejű, a másik nehézkes, a harmadik se
ide, se oda, a negyedik pedig délczeg és vidám hatást tesz arra, a ki
ért az ilyen dolgokhoz, a miként a ki nem ért hozzá, ide se
hallgasson, mert úgy sem tud meg ebből a történetből semmit.
Mert a mi a nagy hajókat illeti, azok valamennyien egyformán
feküsznek a lomha nagy vizen, a melynek sárga, homokos tetejéből
apró halak ütögetik ki a fejüket a napra. A hajók széles aljukkal
ráfekszenek a Tiszára, mind végtől-végig: a «László király», a «Szent
Péter», a «Mihály arkangyal», a vastag «Borbála», a hosszú
«Hunyadi János», – de mindezek között elsőnek említendő a «Szent
István király», ha végtől-végig egybevetjük az ezeken kívül valókkal
is. A «Szent István király»-nak olyan szabatos állása van, olyan
vakmerő szép feje, remek kormánya és előkelő állású domentátumja,
hogy azt valóságos gyönyörűség nézni és ez bizonyos, határozott
fokú tekintély a vizen járó embernek, ha az «István»-nal jár hol
Bosznia felé, hol Győr alá, hol meg Galaczba.
Nem mai hajó, nem; ezt már, akárhogy is dicsérjük, lehetetlen
ráfogni. De hiszen éppen ebben van neki a rangja, mert a «Szent
István király», nem hiába, hogy a mi legelsőbb való szent királyunk
nevét viseli, fehér betükkel kiirva fekete kátrányos oldalán, még soha
bajba nem is járt, soha hosszú útjaiból rossz hirt nem küldött haza
és azt a buzát, kősót, kukoriczát vagy bármi egyéb terhet, a mit ez a
hajó vitt Oláhországba, nem a biztosító társaságok, hanem maga a
jóságos király-apostol őrizte, a ki nem is engedte égi kegyelmével
sohasem, hogy sziklára, porondra, dunai fatönkre jusson a hajó. Ne
is adja azt senkinek az Isten, Amen.
Tudnivaló, hogy e valóságos égi kegyelem mellé meg éppen
Baráczius Mihály uram volt állandóan, harminczöt esztendőkig a
kormányos ezen a hajón. Baráczius, a kit eleven ember úton aludni
nem látott, talán nem is aludt soha, hanem vigyázta a víz folyását,
az utat és csak ment, ment; mindegy volt neki: esőben,
szélviharban, csöndben: ő ment mindig a «Szent István király»-lyal
előre-hátra, tavasztól késő őszig, a míg csak valahol be nem fagyott.
Igy őrizték ketten tétova útjain a hajót: István szent királyunk és
Baráczius Mihály. Utóbb Baráczius Mihály uram beleunt a dicsőségbe,
szárazra kivánkozott, hogy majd más ember életéhez hasonló életet
él tulajdon maga is, eltesz-vesz a kertecskéjében a Tiszaparton,
rózsát szemez, őszi baraczkfát oltogat, más öregek szokása szerint s
időnkint kinéz a vizre, fölfelé meg lefelé, ameddig ellát s nézi, melyik
hajó jött meg, melyik megy. Igy volt a kivánsága, ott is hagyta
«István király»-t, de «István király» is ott hagyta azon minutumban
Baráczius Mihály uramat, ki is midőn házába érne, először életében e
szókra fakadt:
– Alhatnám nagyon.
El is aludt még aznap mindörökre, a mint az föl van jegyezve
okulás végett a hajó könyvébe, az akkori első hajóslegény, Vér
András betüivel.
Ez a följegyzés természetes, mert Vér András igen
szorgalmatosan illegette magát e napokban, első lévén sor szerint a
többi ember között arra, hogy most már az ő vezetése alatt járja a
«Szent István király» a vizeket.
Másképp végezték azonban. Részint azért, mert Vér András
kegyetlenül szerette az italt, részint pedig azért, mert hazajött a
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
ebooknice.com