Medieval Hungarian History

The book describes the structure of the Hungarian queenship in the age of the Árpáds (11-13th centuries), and reveals the nature of the relationship between the institution of the kingship and the queenship.
Several features in the institution of queenship would appear to be parallel to that of kings; after all, the queens had estates (just like the kings) with serfs (as on the kings’ lands). The legal status and structure of the order of these serfs were the same as in the kings’ household. The queen had a court (as did the king), there were similar dignitaries in both courts, and the queen even had a chancellery to issue charters in her name (similarly to the king). Yet, while the individual elements of the two institutions appear to mirror each other, there were significant differences in their quantity and importance, those of the kings having a clear advantage over the queens’.
This book aims to clarify these essentially different structures. A major finding of the book is to point out the place of the institution of queenship: it was not parallel to, but, rather, within the authority of the king. The institution of queenship remained within the boundaries set upon it by the kings’ authority throughout the age of the Árpáds. As a result, the institution of queenship did not benefit from the accumulation of external influences brought along by the queens of various foreign dynasties. Rather, just as the power of the kings, it was basically shaped by factors characteristic of institutional developments within Hungary.

When king Ladislaus III took the Hungarian throne, Poland inherited the problem of the Turkish expansion in the Balkans. The young king was eager to undertake a new crusade against the Turks. Did it stand a chance? Was it still possible to dislodge the Turks from the Balkans, and drive them back to Asia Minor? Was it at least possible to check the expansion and development of the Ottoman state in the Balkans? The answer to these questions is not easy. Certainly, on the turn of the 14th and 15th centuries, the Ottoman state was not yet an established power. It was an empire in making. Although the Turks had already become a permanent ethnic element in the Balkans, their political and military expansion could be stopped. Looking at the problem from the military point of view, it must be noted that the Turks could be defeated.

The path of the Crusaders, from Buda to Nagylak
This study represents a fresh attempt to reconstruct, on the basis of newly discovered sources, i.e. conclusions that were derived from them, the path of the Crusaders in Dózsa`s peasant uprising, from the moment of the arrival of the Cardinal, the Archbishop of Esztergom Tamás Bakócz, to Hungary, through the publication of the papal Bull of the Crusade on April 9, at the Buda St. George Square and the departure of the Crusaders from Pest on May 9/10, to the battles of Apátfalva and Nagylak. By summarizing all the data available so far, it can be concluded that Bathory’s army, although small in size (but with more experienced warriors), still managed to win in the battle of Apátfalva, but that, at Nagylak, due to the numerical advantage of the Crusaders, i.e. due to the aforementioned combat circumstances, it had been doomed to failure. Based on the aforementioned facts and conclusions which were derived from them, the very image of the battles of Apátfalva and Nagylak differs, in many respects, from the one that was previously reconstructed, on the basis of the work of Đurađ Sremac, by Márki Sándor and Barta Gabor, and which then became deeply rooted in tradition (afternoon victory – evening celebration – morning defeat).

Paul von Forchtenstein served as iudex curiae (court judge) in Hungary from 1328 to 1349. Thereby, he acted at the top of the judiciary of the whole kingdom. At the same time, he carried out significant diplomatic missions in Avignon and Naples – in the context of the dispute between the two Anjou-lines over the throne of Naples, the murder of the Hungarian Prince Andreas and perhaps also the following military intervention of Hungary in southern Italy. Throughout the Hungarian middle ages, no other person served as iudex curiae for the considerable time span of twenty-one years.
Hence, the following article wants to investigate on his biography (along his Iberian ancestry) and on the question of the reason for the incomparable duration and intensity of his concentration of power. Especially his itinerary during the Neapolitan throne crisis will be revealed, whereby monthly overlaps with the one of Colas di Rienzo and the one of Petrarch in Avignon can be discerned. The two were both engaging in diplomacy in favour of the Hungarian Prince Andreas in Italy. While the Papal sources from Avignon complement the Hungarian material to an overall extent, with regard to Paul von Forchtenstein, Italian sources lack completely, despite a direct hint to a stay of Paul in Naples. Monthly long gaps in his otherwise well documented and vivid office in Hungary leave the alleged stays in Italy up to be inferred.
Considering the fact that the Hungarian court judge descending from Catalan-Provencal immigrants with the German cognomen »von Forchtenstein« operated at the French-speaking court in Avignon as Paul de Ferchiton, one can presume that other forms of this name may exist for Italian deeds. The article expresses at the same time also a demand for a direct investigation at the Italian venue after overlooked sources for Paul von Forchtenstein – additionally also in the
southern German region.
The depiction of the biography is going to be systematically framed by the argument of his possible constitutional input to the ideology of the under Simon von Kéza operating Gesta Hungarorum as the global question in the background.

The aim of this paper is to draw attention to the complexity of the regu lations and customs relating to the construction of watermills on rivers in medieval Hungary. First, the laws of medieval Hungary will be discussed, followed by other legal evidence relevant to the study of the problem. During the analysis of medieval donations and court records, a frequent but insufficiently understood term will be examined, namely locus molendini (literally a 'millingplace'). I argue that the most important legal principles of mill construction were already established by the early fourteenth century.

Báling Péter: Az Árpád-ház hatalmi kapcsolatrendszerei. Rokonok, barátok és dinasztikus konfliktus Kelet-Közép-Európában a 11. században és a 12. század  elején. Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi In- tézet, 2021. (Arpadiana, VII.)

Examination of medieval intellectuals in the Hungarian Kingdom has a long traditions. In the last few decades well known scientists such as György Bónis, László Mezey, András Kubinyi and József Köblös had did researches this topic. The focus of these examinations was the medieval Hungarian inteligentsia who had legal knowledge and who worked in a secular or ecclesiestical offices. At the same time, lot of educated people didn’ t own such positions. Most of them came from peasant or civil background and after their school years they sometimes stayed at the countryside,
where they played a less important role as the other mentioned group of literates.
This paper aims to demonstrate the role, the livelihood and the way of carrier-building of this social group living in villages and market-towns. The identification of these people in sources is not a simple mission. Although sometimes we have accurate information about their activities connected to official or educational jobs, in most cases all we know about them is their personal names. Personal names of serfs in the Middle Ages contained distinctive name elements which refer to the attributions of the name-holders. The most important kind of these names connected to literacy are the Deak/Dyak, literatus, baccalaureus, notarius and so on. The widespread literatus was a real umbrella term, and it meaned a ’man who had spent any time in the school as student’. In the rural Hungary it was the most common word for this group. In my paper I try to present the origin, the activity and the social influence of these people living in the countryside and determine their proportion in medieval Hungarian society.

The settlement name, Kaba, occurred, in medieval times, in
several regions of the territory of historical Hungary: in Transdanubia,
in Bihar county, in the then territory of Szabolcs county, in Great
Cumania. Similarly popular was it as a personal name in various areas
of the country, mostly in places where so-called “supplementary”
tribes settled down together with Hungarians in the time of the
Hungarian Conquest, or later, tribes mostly of ethnically Turkish
origin: Kabar, Uz, Pecheneg, Cumanian). The settlement Kaba, chosen
as the topic of the present discussion, belonged to the one-time
Szabolcs, later Bihar counties, nowadays it is a village in Hajdú-Bihar
county. The presumably Turkish origin of the name can justly be
assumed since the word “kaba” occurs in several Turkish languages,
and since it is characteristic of several nations of Turkish ethnicity (the
same is valid for Hungarian) that place names are often derived from
personal ones. The village Kaba in the one-time Szabolcs county was
subjected in medieval times to a peculiar institution of Árpád-age
Hungary, the “dukedom”. Governing the territory of the dukedoms were the high-ranking relatives of the reigning Árpád dynasty, the
“dukes”. The conquered supplementary tribes fell under the authority
of the actually governing duke, thus it can be stated with great
probability that the village Kaba in Szabolcs county took its name
according to the usage of one or another of these tribes: it was
transformed into a place name from a personal one.

Heinricus filius Stephani, qui tantis miraculis claruit." Szent Imre herceg a középkori európai történetírásban A Székesfehérvári Egyházmegye a 2007. évet Szent Imre-emlékévvé nyilvánította. Az esemény apropóját Szent Imre herceg születésének feltételezett ezredik évfordulója adta. * Tanulmányunk ennek kapcsán kíván rövid áttekintést nyújtani az első magyar trónörökös élettörténetének középkori európai historiográfiai hagyományairól. A vizsgálandó anyag sajnálatosan kis terjedelmű, és nem igazán bővelkedik konkrét történelmi adatokban. Épp ezért nem célunk egy Szent Imre-életrajz felvázolása, törekvésünk inkább arra irányul, hogy megvizsgáljuk: milyen kép élt a középkori nyugat-és közép-európai történetírásban Szent Imréről, és ez mennyiben egyeztethető össze a hazai hagyományokkal. Habár számos tanulmány foglalkozik Imre herceg életének forrásaival, ezek leginkább egyes dokumentumokat, elsősorban a Szent Imre-legendát (Vita S. Emerici ducis) vetették vizsgálat alá.

This study analyses how and for what purpose water-construction works were carried out in the Kingdom of Hungary ín light of sources from the fifteenth to seventeenth centuries. The study aims to determine how the masters who took part ín these works acquired the necessary skills. The most important source studied is an account of the reconstruction of a mill in Sopron (Hungary) in 1540, which along with other sources is used to analyse the tasks of millers, ditch-diggers and pond masters.

Szabados György
Magyar államalapítások a IX–XI. században
Tartalmi összegzés

A magyar állam legkorábbi életszakaszából a két alapítási mozzanatot volt hivatott kiemelni ez a könyv. Mivel e kétszeri magyar államalapítási aktussal nem számol a történeti köztudat, ezért nélkülözhetetlen volt áttekinteni az állam fogalmának különböző tudományok (jogtudomány, történeti szociológia, szociális/kulturális antropológia, medievisztika) szerinti meghatározását, valamint a nemzetközi szakirodalom alapján igazolni az állam-fogalom kora-középkorra való alkalmazhatóságát. Az írott kútfők adatai bizonyítják, hogy az állam mint meghatározott terület lakossága feletti tartós, intézményes és független főhatalom a IX. század közepe óta foglalja keretbe az etelközi, majd a Kárpát-medencei magyarság életét.
Az első témakör egy negyed évezredes historiográfiai vitát tekint át, amely arról szól, hogy Álmos, avagy fia, Árpád tekinthető-e a magyarság monarchikus rendbe szervezőjének. A források és kutatói érvelések összegzése révén az Álmos fejedelmi elsőségét valló adatok tekintendők hitelesnek. Álmos nagyfejedelem turultól jövendölt nagyra hivatottságát beváltva Etelközben egy önálló és erős monarchiát hozott létre: a kazárok befolyását sem filológiai, sem hadtörténeti érvek nem gyámolítják. Álmos állama külső hatás nélkül, belső politikai fejlődés révén jött létre, valószínűleg a 850-es években.
A magyarok a 860-as évektől kezdve egyre erősebben érdeklődtek az Etelköztől nyugatra fekvő területek iránt, s a 880-as évektől sűrűsödött jelenlétük Közép-Európában, míg a IX–X. század fordulóján tudatos döntéssel vették birtokba a Kárpát-medencét: a magyar állam Kelet-Európából Közép-Európába költözött. Tette mindezt úgy, hogy senkitől sem volt kényszerítve, mert a forráskritikai és hadtörténeti szempontok fényében 895 körül nem volt magyar–besenyő háború, és az abban elszenvedett vereség. Fontos körülmény, hogy Álmos és Árpád népe a szállásváltás előtt, alatt és után támadó hadjáratokat vezetett az uralma alá vont területtől nyugatra.
A Magyar Nagyfejedelemség államszervezetéről sajnos alig rendelkezünk ismerettel. Annyit tudni, hogy az uralkodó után a gyula és a horka következett: e tisztségek viselői bírói, hadvezéri és diplomáciai feladatokat is elláttak. A X. századi magyar állam a hun és az avar birodalom után harmadikként egy nem-római alternatívát képviselt Közép-Európában: steppei típusú birodalomként tartandó számon, amelynek népe vegyes, nagyállattartó és földművelő gazdálkodást folytatott. A könyv amellett érvel, hogy a 900-as években mindvégig erős és egységes államhatalom működött, amit egyes kutatói nézetekkel szemben nem gyengített „törzsi” széttagolódás. A közvetlen adatokon túl a támadó hadjáratokból előállt hadtörténeti érvek szintén monarchikus akaratot tükröznek.
A kötet ezért új választ kínál arra a kérdésre, hogy egy jól működő monarchikus szerkezetet miért kellett felváltani. A keresztény állam-újraalapításnak belső és külső okai voltak. Belső okként a Zolta-ág hatalom-kisajátítása jelölendő meg, a külső ok az európai monarchiák rendszerébe való beilleszkedés kényszere volt. Ezt a váltást sikerrel hajtotta végre Géza és István: a hivatalosan keresztény magyar monarchia megőrizte, sőt nemzetközi szinten elismertette állami függetlenségét. Az újszerű tárgyalásmód megkívánta, hogy a sorsdöntő váltást Koppány személyének gyújtópontba állításával szemléltesse.
A Magyar Királyságot egyfelől új állami ideológia és új intézményrendszer, másfelől viszont a megtagadva vállalt hagyomány jellemezte. A latin nyelvű írásbeliség, a keresztény egyházszervezet, a központi akaratot helyi szinten képviselő területi alapú egyházi és világi közigazgatás mind újdonságként jelentkezett a magyarság állami életében. Ennek elvi alapját Szent István fiához intézett Intelmei foglalták össze az első magyar államelméleti mű formájába. A külföldiek szemében szokatlanul erős királyi hatalom ugyanakkor egy steppei monarchia öröksége volt.
A Magyar Királyságban éppen az uralkodói hatalom akadályozta meg a társadalom kormányzati szétszabdalását: nem alakult ki hűbériség, mert az állam túlereje érvényesült, amelyet az uralkodóház tekintélye éltetett. Az Álmostól származó nagyfejedelmek és királyok fiágon mintegy 450 éven keresztül uralkodtak, az etelközi, majd Kárpát-medencei Magyar Nagyfejedelemség és a Kárpát-medencei Magyar Királyság államiságát a dinasztikus elv köti össze: ezen ötödfél évszázad a dinasztikus magyar állam kora.
A világtörténelemben ugyanis a magyarok alkották azt az egyetlen közösséget, amely ízig-vérig steppei típusú szervezettségét nyugat-európai jellegű berendezkedéssel váltotta fel: a „nem-római” gyökerű államiságát felhagyva a „római” rendszerű európai államközösséghez csatlakozott, ám még sokáig magán viselte a steppei birodalom uralomgyakorlási vonásait, beidegződéseit. Mivel ezt a váltást nem színesítette a „törzsi államok” közjátéka, ezért nem három-, hanem kétfokozatú államfejlődéssel kell számolnunk. Mind a két államalapítási aktus ugyanahhoz az uralkodóházhoz kötődik és ugyanazon (jórészt magyar ethnikai tudatú) lakosság életét formálta, de a pogány nagyfejedelmi és a keresztény királyi berendezkedés ideológiája és intézményrendszere között oly nagy volt a különbség, hogy ezért éreztem indokoltnak a két egymás után következő államiságot hangsúlyozni. Azt viszont nem érzem indokoltnak, hogy sommásan ítéljük meg: a két államforma között a területi, a dinasztikus és népi folytonosságot, avagy az új vallás és intézményrendszer szétválasztó erejét tartsuk-e fontosabbnak. Ez az ellentmondásos kép a maga teljességében érvényes. Állami életünk kezdeteit úgy lehetne tömören összegezni, ha a „kettős honfoglalás” fogalmát László Gyulától kölcsönvéve a „kettős államalapítás” kifejezéssel élünk.

Magán pecsétek atlasza I. Szerző: Denis Pongrácz. A könyv 2360 címszót tartalmaz, a pecsétek leírásán kívül bemutatja a nemes családokat, valamint a többi pecsét tulajdonosait is, együttesen mintegy 530 oldalon és további 460 oldal képes mellékletben összesen 5000 pecsét színes ábrázolását. A kiadvány tartalmazza a nemesség, az egyházi méltóságok, papok, rabbik, kézművesek, községi bírók, borbírók, erdészek, hivatalnokok pecsétjeit, valamint birtok pecséteket is. A bemutatott pecsétek és pecsétnyomók elsősorban számos közép-európai, állami, egyházi és magánlevéltárakban, valamint könyvtárak és múzeumok levéltáraiban található iratokból és gyűjteményekből származnak. Történelmi szempontból különösen azok értékesek, amelyek nyilvánosság számára hozzáférhetetlen magánlevéltárakban találhatók. Időbesorolás szempontjából a késő középkortól a 20. század elejéig tartó időszakról van szó, a sfragisztikai anyag nagy része újkori a 16 -19. századból származik. A szöveges rész a címerek fejlődési szakaszait is leírja a katonai oklevelektől kezdve a baronátusokon és megyei okleveleken át. Forrásanyag 114 irodalmi és 137 levéltári állományon alapul, amelyek a könyv záradékában vannak felsorolva, valamint egy 44 oldalas névmutatót is tartalmaz. A könyv kemény borítós, A4 formátum, 1010 oldal.

French:
Un total de cinq mille sceaux et phoques trouvés, identifiés et documentés photographiquement au cours de la vaste campagne d'archives et d'histoire
recherche, constitue une base de sources très riche. L'auteur l'a traité dans plus de 2360 classés par ordre alphabétique et traditionnellement structurés
mots de passe. Le nombre de genres et d'armoiries transformés était totalement inconnu, les autres n'étaient que très peu connus les données. Lors de la création de mots de passe, l'auteur n'était pas satisfait uniquement des données connues de la littérature et des descriptions de sceaux individuels. Les textes en outre, il a complété dans une large mesure les résultats avec les connaissances acquises par la recherche liées à d'autres nouvelles connaissances provenant de à partir de bases de données historiques, de registres paroissiaux et de nombreuses sources d'archives publiées de provenance hongroise, en particulier documents médiévaux, livres royaux et documents d'armoiries. La correction des données de la littérature était également fréquente. Les sceaux et sceaux publiés proviennent principalement de fichiers d'archives et de collections stockées dans de nombreux Archives, bibliothèques et musées publics, religieux et privés d'Europe centrale. Historiquement précieux sont particulièrement ceux qui se trouvent dans des archives privées inaccessibles au public. En termes de temps, il s'agit d'une période de retard du Moyen Âge jusqu'au début du 20e siècle, la plupart du matériel sfragistique est moderne et date du 16e-19e siècle. siècle. En termes de contenu, il s'agit d'un ensemble très diversifié de sceaux et de sceaux d'origine principalement d'Europe centrale, la plupart d'entre eux vient du territoire de l'ancienne monarchie des Habsbourg. En plus des sceaux aristocratiques prédominants, on en trouve également de grands au travail groupes de sceaux bourgeois, artisans et marchands. Les sceaux des élus municipaux (notamment des maires) sont également nombreux, divers fonctionnaires et serviteurs fonciers, tels que les forestiers et les chasseurs, ou les aubergistes. Un autre grand un groupe dans la publication sont les sceaux du clergé de diverses églises, en particulier évangéliques et catholiques romains. Parfois au travail
il y a aussi des sceaux juifs et orientaux. Le nombre de sceaux publiés dans l'ouvrage est unique par son contenu et sa composition, d'autres elles, à leur tour, sont bien applicables à d'autres types de recherche historique. Les sceaux du clergé sont souvent spécifiques à la composition.

Espaňol:
El Atlas de sellos personales de autor Denis Pongrácz contiene 2360 apellidos, es decir, con descripción de familias nobles y propietarios de sellos, juntos en 530 páginas y 460 páginas de ilustraciones en color de sellos, en total son 5,000 sellos. La publicación contiene los sellos de la nobleza, dignatarios de la iglesia, sacerdotes, rabinos, artesanos, enólogos, perek, silvicultores, funcionarios. Los sellos publicados provienen principalmente de archivos y colecciones almacenados en muchos archivos, bibliotecas y museos públicos, eclesiásticos y privados de Europa Central. Históricamente valiosos son especialmente aquellos que se encuentran en archivos privados públicamente inaccesibles. En términos de tiempo, este es el período desde el final de la Edad Media hasta principios del siglo XX., la mayor parte del material espragístico es moderno y data de los siglos XVI. - XIX. La parte de texto también describe las etapas de desarrollo de los escudos de armas de la carta militar a través de baronates o mapas del condado. El aparato para tomar notas se basa en 114 colecciones literarias y 137 de archivo, que se enumeran al final del libro, y en un índice de 44 páginas. Suma de sumas, tapa dura A4, en 1010 páginas.

Összehasonlítás a királynéi intézmény, befolyás és helyzet változásai a két királyné időszakában. Szemlélteti a női szerepek átmenetét és elismerését az Árpád- és az Anjou-kor határán. Az összehasonlítás szempontjai között nem csak a politikában elfoglal helyüket boncolgató részek, hanem személyesebb vonatkozásúak is megtalálhatóak, mint például fiukkal és menyeikkel való viszonyuk boncolása.

There were built 21 castles (incl. castellum, small fortresses etc.) in Gemer county in the Middle Ages. Geographical diversity of the land provided many convenient loactions for the establishment of these objects already before Mongolian invasion. Since 1242 we can observe intensive building of stone castles, that served as defensive, economical, and administrative centres of the estates and as aristocratic residences. In the 14th century, all the castles in Gemer were owned by nobility. Many of them have become bearers of the idendity of their noble owners. Several branches of the Ratold and Balog family, Bubeks from Plešivec and lords from Štítnik have built their family seats here. Several times have these objects become the sites of military actions. They were involved in the uprising of Palatine Finta in 1281, they were touched by the troops of Matúš Čák, by the troops of the polish prince Kazimir Jagiellon, and to a large extent by the movement of the former Hussites, called „bratríci“. The study also describes the development of the medieval castle architecture in Gemer, compares different types of castles, their roles and their status between the properties of their aristocratic owners.

The history of vulgar language has long been a popular subject for scientificresearch. From the 19th century, linguistic and ethnographic approaches have dominated. Historians seldom participated in the field, and when they did, their interests focused on mostly legal aspects. Literature on profanity, especially works of popular science, tends to emphasize obscenity and blasphemy. This study aims to explore the emergence, expressions and societal function of vulgar language during the Middle Ages. Besides well-known early sources in the field, the paper incorporates other documents such as medieval charters, which suggests that profanity in the era often manifested itself as a conscious form of behavior. Vulgarities were much more than primal expressions of emotions; they often carried personal motives regarding the content, the speaker and the target.

Xavier Barral i Altet, Pál Lővei, Vinni Lucherini, and Imre Takács, eds., The Art of Medieval Hungary. (Bibliotheca Academiae Hungariae, Roma: Studia 7.) Rome: Viella, 2018. Paper. Pp. 553; many color and black-and-white plates, and 12 maps. €69. ISBN: 978-8-8672-8661-4., in Speculum 96/4 (2021), 1142–1143.

Before and after Mohács: Operation of the authorities of Gömör county (1470–1570)
The study examines the staff of the county (ispans, vice-ispans, judges of nobility) based on archontological research, and then covers the
role of the so-called county men in conducting investigations, reports and citations. It shows the operation of the authorities by analysis of
the county assembly and the county judicial assembly. A separate part is dedicated to the nobles, who appeared on the judicial assemblies as
representatives or advocates, taking an active part in the operation of the county, then the most frequently occurring causes are examined
(pledge, daughter’s quarter, morning-gift and dowry).

One of the most important documents concerning the practice of astrology at the court of Matthias Corvinus, King of Hungary is Biblioteka Jagiellońska ms. 3225, which has preserved the horoscopes of Matthias and his illegitimate son and intended successor, John Corvinus. Since Matthias’ court astrologer, the Polish Marcin Bylica z Olkusza (1435–1493/1494) left his belongings to the University of Kraków, previously several scholars have confidently presumed him to be the author of the horoscopes in ms. 3225. The aim of my present article is to examine the collection of horoscopes and the following short texts (pages 1–28, which clearly form a single unit and are written by the same hand) in BJ 3225 to determine whether they are indeed the work of Marcin Bylica. Since the examination of the horoscopes does not exclude all other possibilities of authorship, we must turn to the textual parts. Of the short texts (the first of which is a previously unknown solar return chart of Matthias Corvinus) three can be astronomically dated. They were all written in early 1483, confirming the Hungarian origin of this section.

Paul von Forchtenstein amtierte von 1328 bis 1349 eine unvergleichlich lange Zeit als iudex curiae in Ungarn, wo er an der Spitze der Gerichtsbarkeit stand; seine Amtstätigkeit wurde in vielerlei Punkten für die künftigen Jahrhunderte präjudiziell. In seiner Zeit wird auch jenes Selbstverständnis der ungarischen Magnaten erstmals deutlich bemerkbar, das eigentlich ihre universae nobilitatis communitas als Trägerin der ungarischen Souveränität betrachtet, und nicht das Königtum – ein Selbstverständnis, mit dem sich später in der Neuzeit vor allem die Habsburger in Ungarn schwer taten. Es liegt auf der Hand, dass diese „Staatsideologie“, deren Entstehung chronologisch so deutlich mit der Amtszeit Pauls von Forchtenstein korreliert, in einem Zusammenhang mit dem Wirken dieses glänzenden Juristen gesehen werden muss.
Wie schon Jenő Szűcs überzeugend darlegte, sind die unter Simon von Kéza firmierenden Gesta Hungarorum mit eben dieser neuen Ideologie vollgepackt. Es wird daher in der vorliegenden Arbeit eine spätere Datierung als traditionell (1282/85) vorgeschlagen - oder zumindest eine spätere, eingehende Überarbeitung, und diese im Wesentlichen Paul von Forchtenstein zugeschrieben. In der Analyse ihres Diskurses mit der Chronici Hungarici Compositio Saeculi XIV. nämlich wird ihr Disput mit der frühabsolutistischen Ideologie freigelegt, und dieser zugleich in die Lebenswirklichkeit der Biographie Pauls von Forchtensteins mit dem Ergebnis eingebettet, dass ein wesentlicher Beitrag seiner Person zur Entstehung der unter Simon von Kéza firmierenden Gesta Hungarorum postuliert werden muss.
Um Pauls Verortung im Geistesleben der damaligen Epoche besser freilegen zu können, wurde die Biographie auf eine Monographie über die Geschichte und Herkunft seiner Familie ausgeweitet, und die enge Verbindung derselben mit der mediterranen Welt veranschaulicht: Dabei konnte erstmals der Anschluss der Mattersdorfer-Forchtensteiner an ihre vorangehenden katalanischen (und provençalischen) Genealogien hergestellt werden, und es wurde erstmals ihrer Berührung mit dem palermitanischen Hof des jungen Friedrich II. gebührende Erörterung zuteil. Das seit Paul von Forchtenstein unbestrittene Verständnis vom ungarischen Hofrichteramt wird in eingehender Erwägung der Arbeiten von Ernst H. Kantorowicz allerdings als englisch angesprochen, und zwar in der Person des englischen Juristen Henry de Bracton.

From Esztergom to the Urals and Syria.
From the Early History of the Hungarians
to the Crusaders

LECTORI SALUTEM!

“ Let us gather and preserve our relics,
lest they be lost forever,
lest our past be a void,
our present poorer,
and our future dubious.”
Arnold Ipolyi (1823–1886)
Bishop of Nagyvárad


Introduction and the history of the Institute of Archaeology
Christianity and Christian beliefs were among the perhaps most signifi cant elements of Late Antiquity and of the
Hungarian and universal Middle Ages, as attested by countless relics throughout Europe and the Near East. These
relics are part of the shared cultural heritage of modern societies, irrespective of whether or not their populations
profess Christianity.
The Hungarian Catholic Church and its members have played a prominent role in the birth of this discipline
in Hungary, in raising interest in archaeology and in the elaboration of appropriate fi eld techniques. Interest in
the early Christian period can be strongly felt in the writings of Péter Pázmány and the university founded by
him was the fi rst Hungarian institution which in 1777 established a Department of Coins and Antiquities under
the directorship of István Schönvisner, the later canon of Nagyvárad. This department conducted the very fi rst
excavation in Hungary in 1778 in Óbuda, the location of Roman Aquincum, in the area now called Flórián Square.
The driving spirits of modern archaeological scholarship in Hungary were two high-ranking Catholic priests
active in the 19th century: Arnold Ipolyi, bishop of Besztercebánya and later of Nagyvárad, who launched and
edited the archaeological journal Archaeologiai Közlemények in 1860, and Flóris Rómer, canon of Nagyvárad, who
in recognition of his outstanding work and achievements has been honoured with the title “Father of Hungarian
Archaeology”.
Being a university maintained by the Hungarian Catholic Church, which is in possession of historic buildings
and other cultural treasures of inestimable value, the archaeological education and training undertaken at the
university’s Faculty of Humanities is conducted with the purpose of serving both ecclesiastic and social needs.

On the layers of the water names of Transylvania and the insettlement of its ethnicities
My paper aims at a detailed overview on the way of the settlement of the different ethnical groups in Transylvania at the time of the Great Migration Period. The analysis is based on the comparison of the historical-archaeological literature with the testimonies of the place names and especially the river names. The similar interdisciplinary analyses are very rare, these are focused usually only on the place names, or on the archaeological research.
From the written sources the immigration of the different peoples (German, Hunnic, Avar and Magyar) to Transylvania is known, but their settling areas, local ethnical history and the detailed chronology cannot be examined without the archaeological data. Their information is comparable only with caution with the Transylvanian place names, because—regardless the time of their formation— these originated mainly from the 12–13th centuries.
The main aspects, which I followed in the applicability of the place names in the ethnical reconstruction, HOFFMANN–RÁCZ–TÓTH 2018 deals with.

This work treats an episode from the early relations between the Ottoman Empire and the Bosnian Kingdom through the prism of a joint attack on Bosnia carried out by Ottoman and Serbian soldiers in 1398. Namely, after the initial hostile contacts between Bosnia and the Ottomans in the 1380-ies, during the last decade of the 14th century Bosnia continued to suffer an increasing number of strong attacks which were executed by Ottoman raiding forces based in the marcher region of Skoplje. The last of those harassing incursions occurred in January of 1398 when the sons of Sultan Bayezid, allied with the army of Serbian Prince Stefan Lazarević, attacked the borders of Bosnia. Even though their assault was significant, causing distress and disturbance in Bosnia itself, and in the coastal regions of Zeta as well, the attackers were thwarted by the harsh winter conditions and the terrible cold. Despite the fact that their offensive was unsuccessful, it still brought about almost an immediate change in the political landscape of Bosnia. Soon a new monarch appeared on the Bosnian throne, and with him a completely new attitude towards the Ottomans. Already by 1399 it was well known in the region that “Bosnians are allied with the Turks”.

Hospitallers or Cruciferi? The Members of the Convent of Székesfehérvár at the End of the Middle Ages
The consequences of the Western Schism and the isolation from Rhodes resulted in significant changes in the Convent of Székesfehérvár: Hungarianisation, careers and a number of irregularities (e.g. priest preceptors, unique offi cials, the lack of regular taxes, the system of „litt le preceptors”, etc.). I argue that from the second half of the 15th century, the cruciferi of the Székesfehérvár preceptory and elsewhere in Hungary can only be referred to as Hospitallers with great caution.
To figure out who they were, the social background of its members had to be examined. Most of the brethren were from market towns or from the lesser nobility, and after 1470 almost every member was a priest: i.e. they belonged to the lower part of the middle clergy or even perhaps to the lower clergy. At this point I speculate that the Convent might have gott en its supply of members from the lower clergy of the neighbouring
collegiate chapter of Székesfehérvár. This connection between the two ecclesiastical institutions is easily conceivable for a number of reasons, but owing to the lack of sources it cannot be confi rmed beyond doubt.
I conclude that the creation of a quasi-Hungarian Hospitaller order in the 15th century is more probable than the transformation of the aforementioned Convent into a collegiate chapter. It must have been the former which a few charters refer to as ordo cruciferorum. Consequently it seems more appropriate to call the members of the Convent of Székesfehérvár cruciferi in the late Middle Ages than Hospitallers.

The paper discusses the position that Serbian rulers had in Hungary after Despot Stephen Lazarević (1389–1427) recognized the supreme authority of King Sigismund of Luxembourg in 1403/1404, the estates they received in this kingdom and their officials on those estates, as well as the personalities of some Serbian nobles who also acquired possessions in Hungary. The circumstances of the Serbian-Hungarian rapprochement, caused primarily by the Ottoman military threat, and the effects of such a policy were analyzed. During the reign of despot George (Đurađ) Branković (1427–1456) Ottoman pressure intensified and Hungary found itself in a period of internal conflict and weak royal power. This led to the first fall of Serbia (1439–1444), but also to the conflicts and skirmishes between Despot George and John Hunyadi. Their conflicts were caused by different policies towards the Ottomans after 1444, but also by disputes over the vast estates of the despot in Hungary.