Nagy Ilona, a mesekutató (Ilona Nagy, scholar of folk tales)

2008

A program a Magyar Néprajz I. Táj, nép, történelem c. kötet első felének megalkotását tűzte célul és négy fő témakörre fókuszált: A cél megvalósult, a tervezett kéziratok elkészültek cca 30 ív terjedelemben. Az egyes fejezetek enciklopédikus jelleggel és tömörséggel foglalják össze tárgyukat. Az őshazáktól napjainkig követi a magyar nép kulturális adaptációját a mindenkori természeti tájhoz, figyelemmel annak tükröződésére a kulturális tradíciókban és a szókészletben. Az ökológiai potenciál kihasználását, a kultúrtáj formálását, a tájépítés eredményeit a tájformálás történeti menetét követve, elemző módon írja le. A történeti Magyarország etnikumainak és etnikai tereinek történeti alakulását, azon belül a magyar népességszám és népterület változásait követi korszakról-korszakra. Elemzi az etnodemográfia tényszámait és térképeken rögzíti az egyes népek, etnikumok időben változó térfoglalását és térvesztését. A magyar nép történeti-táji tagolódását a földrajzi és a kulturális régiók, történeti tartományok viszonyrendszerében, új osztályozási szempontok szerint, s a vizsgált régió, vagy népcsoport jellemzésére alkalmas néprajzi jelenségeket is megemlítve tekinti át. Fogalomhasználatában helyet kapnak a szak terminológiájában kevésbé használt kategóriák is, pl. népterület, néptömb, népsziget, enklávé, diaszpóra, reliktum, zóna, kistérség stb.-Az etnográfia és a folklorisztika történetét Magyarországon, külön-külön elsőként leíró tanulmányok a periodizáció, az eszmetörténet, az intézménytörténet, sőt az irányadó tudósok tekintetében is számos új megállapítással szolgálnak (pl. a nemzetiségek néprajzi felfedezéséről, az evolucionizmus eszmei hatásáról, az európai etnológia kezdeteiről) Zárójelentés a Magyar Néprajz I. (Táj, nép, történelem) 1. félkötet (T 042 789-es) OTKA-programról, 2003-2006. Célkitűzés A program a Magyar Néprajz nyolc kötetben c. kézikönyv első, Táj.nép, történelem c. kötete egyik felének előkészítését-megírását és képanyagának összegyűjtését-tűzte célul. Ez a kb. 30 ívnyi szöveget és 10 ívnyi illusztrációt tartalmazó félkötet négy fő témakörre fókuszált: 1/ A magyar nép természeti környezete, 2/ A magyar népesség történeti demográfiája, 3/ A kulturális

2021

Tanulmányunk három rétegéből az elsőben a meseregény műfaji sajátosságait járjuk körbe, majd elemző módon megismerkedünk Kolozsi Angéla Bódog és Szomorilla című művével: elhelyezzük a meseregények típusai között, és röviden megismerjük a történetet. Az írás második részében az olvasóvá nevelésről, ennek eszközeiről és lehetőségeiről szólunk, valamint arról, milyen kihívást jelent, ugyanakkor milyen fontos egy regény közös feldolgozása az alsó tagozaton. Itt lehet olvasni a később bemutatandó drámapedagógiai foglalkozások elemzését. A szöveg harmadik részében pedig a meseregény drámapedagógiai eszközökkel (például néma jelenetek, tulajdonságválogató, mosolyposta, karakterépítés, kötött mondatkezdés, érzelmek kórusa) való órai feldolgozásának menetét mutatjuk be.

A Magyarságkutató Intézet évkönyve. (Yearbook of Istitute for Hungarian Studies) , 2020

A Júlia szép leány balladacím, moldvai forrásokban leggyakrabban Márton szép Ilona, a keleti magyar nyelvjárásterületen igen népszerű és elterjedt Mennybe vitt leány balladatípusára utal. E típusnak archaikus, székely és moldvai csángó nyelvjárásból gyűjtött változatai kitűnő példákat mutatnak a szájhagyomány nyelvtörténeti jelentőségére. Tanulmányom első, bevezető része szájhagyomány és írásbeliség viszonyát elemzi, éppen abból a szempontból, hogy milyen távlatot nyithat az oralitás vizsgálata a nyelvtörténet korai írott szakaszaiban, sőt azon túl is, az ősmagyar kor irányába bővítve a nyelvtörténeti kutatások időhatárait. Ennek nyelvtörténeti jelentősége felbecsülhetetlen, mert elenyésző az esélye annak, hogy az ősmagyar nyelv időszakából bárhol jelentősebb írott emlék lappangana, így valójában a lejegyzett szájhagyomány nyithat újabb vizsgálati lehetőségeket. A második részben a Júlia szép leány néhány balladaváltozatából gyakorlati példákon mutatom be a folklórlingvisztikai elemzések lehetséges térbeli és időbeli kereteit. Az említett szövegeken túl régi stílusú népdalokból és archaikus (apokrif) népi imádságokból is bemutatok hangtani, alaktani és mondattani érdekességeket, melyekhez tipológiai párhuzamokat is rendelek az Uráli átjáró környékéről, a Volga–Káma–Belaja–Urál folyók menti nyelvi areából.

Magyar Tudomány

Írásom fő célja, hogy a néhai Hankiss Elemér számára helyet találjak valamiféle diszciplináris térben. A vaskos köteteiben (Az emberi kaland, A befejezetlen ember) alkalmazott módszer, mindennapi életünk rejtélyeinek a boncolgatása és a kompozíciós jellemzők a Stephen Greenblatt műveiben megjelenő "új historizmus" felé vitték. Kitérőkkel tarkított magyarázatom, amelynek során egy fogpiszkálótartó kalandos történetét ecsetelem, épp ezt a Hankiss-módszert igyekszik megvilágítani: végy egy apró tárgyat (például egy sótartót), és mutasd meg, milyen mély értelmű üzenetek hordozója. Igyekszem megmutatni, hogy egyenes út vezet az irodalmi művek komplexitás-problémáin és hatásán töprengő ifjú Hankisstól a civilizációelméletét a szabadság labirintusa köré építő idős Hankisshoz.

2018

Magyar Nyelv, 2018

Fejezetek a 19. századi nyelvemlékkiadás történetéből *1 Döbrentei Gábor és a Régi Magyar Nyelvemlékek 1. 1838-ban jelent meg a nyelvészeti szemléletű szövegkiadás első nagy vállalkozása, a Régi Magyar Nyelvemlékek című sorozat. A kiadvány története szorosan összeforr szerkesztője, döbrentei gábor nevével. Méltatói a modern nyelvemlékkiadás megteremtőjeként tisztelik, nyelvemlék-kiadási elvei lényegében ma is helytállóak. E jeles évforduló kapcsán tűztem ki feladatomul meglévő ismereteink összerendezését, felidézve Döbrentei Gábor pályájának fontosabb mozzanatait, valamint a korabeli források alapján igyekeztem rekonstruálni a Régi Magyar Nyelvemlékek megjelenésének körülményeit. 2. 1785. december 1-jén született a 19. századi irodalom-és nyelvtudomány egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb alakja, Döbrentei Gábor. Amikor a személyével és munkásságával kapcsolatos tudománytörténeti szakirodalmat fellapozza az olvasó, igen változatos kép fogadja. Az 1926-os Magyar Irodalmi Lexikonban a következőket olvashatjuk: "[…] izgat és serénykedik, de fáradozásait nem kíséri siker, személye iránt nem ébred barátságos vonzalom, tevékenységéből kiütközik önző hiúsága, hiúságából kevély önhittsége, uralkodásra való törekvése, amivel Kazinczyt is elriasztotta, az Auróra-kör komoly, önzetlen munkásságú vezéreit pedig annyira maga ellen ingerelte, hogy nemcsak a Conversations-Lexikon pörben érte igazán érzékeny támadás és vereség, hanem akadémiai törekvései terén is" (ványi szerk. 1926: 217). A későbbiekben sem változik sokat a megítélése: "Nagy műveltségű, de csekély tehetségű író; rendkívül sokat dolgozott és sokféleképpen akart az irodalom és a közélet hasznos szereplője lenni, de tetteit sokkal inkább a törtetés, mintsem az őszinte ügybuzgalom jellemezte" (benedek szerk. 1963: 264). Mivel érdemelte ki ezt az ellenszenvet, amellyel a "hálás utókor" méltatja munkásságát? Az okok messzire nyúlnak: Jancsó eleMér-Döbrentei életrajzírója-szerint Kazinczy halála után azok, akik Döbrenteivel együtt rágalmazták az irodalomszervezőt, ellene fordultak, és őt támadták. "Már ekkor megszületett a vád ellene, hogy Kazinczyval szemben igazságtalan és hálátlan volt és ez ellen a vád ellen hiába védekezik. Haláláig elkíséri és utána is kísért emléke ellen" (Jancsó 1944: 90). Úgy tűnik, az irodalomtörténet egyoldalúan Döbrenteit marasztalja el ebben a pörlekedésben, holott az egymás rágalmazása mögött személyes ellentétek feszülnek. Kifogásolták Döbrentei kétszínűségét, udvaronc szellemét, arisztokrata összeköttetéseit, azonban Kazinczy sem volt tárgyilagos. A két nagyon hiú ember vetélkedéséből a kisebb tekintélyű Döbrentei került ki vesztesen.

Glossa Iuridica, 2022

Valamennyi tanulmány és a teljes lapszám a Károli Gáspár Református Egyetem pályázatán nyertes, A cigányság helyzete Magyarországon és Európában 50 év múlva című, 2022 és 2024 között a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében zajló kutatás keretében valósult meg.

Az elmúlt négy év folyamán, az előzetes terveknek megfelelően elkészült és megjelent a Nagyszótár első két kötete (www.nytud.hu/publ/nszt) 1119 és 1550 lapon. A publikált első kötet tartalmazza a szótár forrásanyagának teljes bibliográfiáját és az egyéb segédleteket: az Elekfi László által készített ragozási szótár kódjainak részletes feloldását. A második kötet az A-Azsúroz címszavak közötti szóállományt tartalmazza. A publikált köteteken túlmenően kéziratban legalább első változatban elkészültek már a B és C betűs szócikkek is, ezek szerkesztése, javítása folyamatban van. Az OTKA-keretből foglalkoztatott Varga Éva Katalin a szócikkíráson kívül részt vett a forrásjegyzék tételeinek filológiai ellenőrzésében és javításában. | The first two volumes of the Dictionary of the Hungarian Language have been published (on 1119 and 1550 pages, respectively) according to the objectives outlined in the grant proposal, cf. www.nytud.hu/publ/nszt. The first volume of contains the full bibliograp...

Eruditio - Educatio, 2021

In this study we present the educational-historical data of the only institute for the Deaf operating in the Czechoslovak Republic, in Komárom (Komárno), between 1920 and 1938. By 1918 a unified deaf education network had been established in the territory of historical Hungary in the Austro-Hungarian Monarchy where 16 institutes for the Deaf were run, covering the entire area of the country. Out of these, three were located in Upper Hungary (Felvidék): in Jolsva (Jelšava), in Körmöcbánya (Kremnica) and in Pozsony (Bratislava); in the Carpathian region, school-age deaf learners were expected in an institute for the Deaf in Ungvár (Uzhhorod). This system disintegrated with the Trianon Peace Treaty. The institutes located at Pozsony (Bratislava), Körmöcbánya (Kremnica), Jolsva (Jelšava) and Ungvár (Uzhhorod) became organisations located in the Czechoslovak Republic from the former Hungarian institutes for the Deaf. A Hungarian-language, newly established school for the Deaf was run in Komárom (Komárno) between 1920 and 1938 in the territory of the Czechoslovak Republic. After the First Vienna Award, the aforementioned institute for the Deaf was moved to Losonc (Lučenec). While researching the history of the Hungarian-language Institute for the Deaf of Komárom (Komárno), it turned out that the sources referring to operation and history (statistics, archive, library, press history) are scanty, I therefore used the term addenda in the title.