Papers by Zoltán Turgonyi
Eldönthetők-e tisztán természetjogi alapon az abortusszal kapcsolatos viták? 1 A szerző a Magyar ... more Eldönthetők-e tisztán természetjogi alapon az abortusszal kapcsolatos viták? 1 A szerző a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa, a Magyar Bioetikai Szemle főszerkesztője. 2 Magzatnak itt és a továbbiakban a már megfogantatott, de még meg nem született lényt nevezem, függetlenül attól, hogy ennek az életszakasznak melyik stádiumában van.
La sfida relativista causata dalla molteplicità delle norme morali accettati dai popoli diversi e... more La sfida relativista causata dalla molteplicità delle norme morali accettati dai popoli diversi e dalle epoche differenti è una delle questioni più importanti nella storia della legge naturale. Questo problema si presenta già nel pensiero dei sofisti e nella risposta di Socrate data al loro relativismo, la quale sottolinea l'esistenza di una legge divina non scritta, benchè non vi troviamo ancora l'espressione stessa 'legge naturale'. Più tardi l'Occidentetramite radici sia greco-romani, sia cristianisi lega al pensiero giusnaturalistico per un lungo tempo. Ma poi, a causa delle informazioni ottenute sui costumi di altre civiltà-in particolare dopo l'inizio delle grande scoperte geografiche, a partire dalla fine del medio evo-l'uomo occidentale viene costretto a prendere nota delle differenze considerevoli fra i diversi popoli, quanto al contenuto delle norme morali accettati da questi. Una delle reazioni possibili è la negazione della mera esistenza della legge naturale, il che ci rende disarmati davanti alla minaccia del relativismo. Un'altra reazione possibile, non meno sfortunata, è la riprovazione morale di tutto il popolo in questione: lo qualifichiamo semplicemente colpevole, riferendoci al fatto che le sue norme deviano da quelle della legge naturale. Anche questa seconda soluzione è un po' scomoda, in particolare quando si tratta di una civiltà non-europea esistente già da parecchi secoli o millenni in prosperità; in questo caso è quasi inevitabile la domanda: in che senso è ʻnaturale' la legge naturale, in che senso appartiene all'essenza dell'uomo, se una civiltà intera può funzionare e prosperare durante un lunghissimo perido senza applicare questa legge nella sua forma autentica e intera? Dunque abbiamo bisogno di una soluzione che ci rende capaci di riconoscere le differenze storiche e geografiche delle norme morali come una molteplicità non soltanto de facto, maalmeno in parteanche de jure, però, alla stessa volta, ci lascia la possibilità di conservare l'idea della legge naturale universalmente valida. In ciò che segue vorrei presentare una soluzione possibile, usando anche la teoria giusnaturalistica di Jacques Maritain, la quale, secondo me, finora non è stata utilizzata sufficientemente dalla parte del pensiero cattolico. Le vecchie teorie della legge naturale, comprese anche quelle cattoliche, non erano abbastanza aperte verso la storicità. Secondo i tipici manuali preconciliari di teologia morale e di etica (per esempio quelli di Noldin, Tanquerey, Prümmer ecc.) le norme della legge naturale sono sovrastoriche, e (almeno a grandi linee) riconoscibili da ciascuna persona adulta e sana di mente. In questi manuali, di solito, troviamo una tripartizione delle norme: 1 ci sono i precetti più generali (per esempio la Regola d'Oro o il precetto "bonum faciendum, malum vitandum"), poi le norme un po' più concrete, praticamente quelle del Decalogo 2 , infine le cosiddette ʻconclusioni remote' dei dieci comandamenti, per esempio il divieto di duello e di vendetta
TURGONYI ZOLTÁN tudományos főmunkatárs (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Filozófiai Intézet) Ha... more TURGONYI ZOLTÁN tudományos főmunkatárs (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Filozófiai Intézet) Ha a cím kissé meghökkentő az olvasó számára, sietek leszögezni, hogy Jacques Maritain természetesen nem volt a nála egy emberöltővel fiatalabb John Langshaw Austin követője, és a metaetika művelőjének sem vallotta magát. Tomista lévén idegen volt számára az a közelítésmód, amely a nyelv vizsgálatát helyezi a filozófia középpontjába. Ennek ellenére találhatunk nála olyan kijelentést, amely különös módon összecseng a beszédaktus-elmélet állításaival, továbbá foglalkozott olyan problémákkal, amelyeket a XX. századtól a metaetika kérdései közé szokás sorolni. Ez utóbbi tényben nincs semmi meglepő, hiszen a mai értelemben vett, az erkölcsfilozófia önálló résztudományaként művelt metaetika születésének ugyan a George Edward Moore által írott Principia Ethica 1903-as megjelenését szokás tekinteni, de metaetikai vonatkozású kérdéseket -természetesen ezt az elnevezést még nem használva -már jóval korábban is vizsgáltak a legkülönbözőbb hagyományokhoz tartozó szerzők. Gondoljunk például a platóni Euthüphrón-problémára, a nominalisták voluntarizmusára, az "etsi Deus non daretur" gondolatára (amelynek leghíresebb megfogalmazója Hugo Grotius, de amely már a középkorban is felbukkan), vagy főként David Hume munkásságának metaetikai vontkozásaira: ő veti föl először azt az azóta sokat vizsgált problémát, vajon levezethetők-e tényeket leíró mondatokból felszólítások, értékítéletek, 1 emellett az egyik XX. századi metaetikai irányzat, az emotivizmus előfutárának, vagy akár korai képviselőjének is tekinthető, hiszen úgy véli, "[a]z ész csak rabszolgája a szenvedélynek". 2 Lássuk először, hogyan rokonítható Maritain szemlélete a beszédaktus-elmélettel! Ez utóbbi, mint ismeretes, mérföldkőnek számít a nyelv természetéről való gondolkodás történetében. A filozófia hagyományosan elsősorban a világról szóló leírásoknak, a nyelvtől függetlenül fennálló tényállásokra vonatkozó közléseknek tekintette mondatainkat. J. L. Austin ezzel szemben rámutatott, hogy a nyelv nem pusztán másodlagos az általa leírt világhoz képest, hanem része is annak, s valóságos változtatásokat képes benne létrehozni. Ha pl. egy bíró kijelenti: "A vádlottat fölmentem", akkor, noha nyelvtani értelemben véve egy kijelentő mondatot használ, ez mégsem pusztán leírása egy tőle függetlenül végbemenő folyamatnak; nem azt állítja, hogy e kijelentés kimondásával egyidejűleg egy ettől különböző másik ténykedése által éppen felmenti a vádlottat, hanem maga ez a mondat képezi a felmentés aktusát. Ennek elhangzása nyomán nagyon is ʻkézzel foghatóʼ változások keletkeznek a világban, hiszen ez a mondat hozza létre azt az új összefüggésrendszert, amelyben a vádlott a szó fizikai értelmében szabadon távozhat a tárgyalóteremből. Számos hasonló példát lehetne még említeni, amelyeket nap mint nap alkalmazunk és tapasztalunk, csak éppen megszokottságuk miatt nem figyelünk föl rájuk. Ha azt mondom: "Köszönöm a segítségedet", e mondatommal sem ʻtudósítomʼ az érintett személyt arról, hogy ekkor éppen megköszönöm a segítségét, hanem itt is maga a mondat képezi a köszönetnyilvánítás aktusát, s persze ez is befolyásolja a külvilág tényeit: kimondása erősítheti, elmaradása gyengítheti az illetővel fennálló jó viszonyt, aminek azután megint csak lehetnek ʻfizikaiʼ következményei, pl. máskor
Az első világháborút lezáró békeszerződések nemzeti-etnikai háttere katolikus szemmel Gyakran tal... more Az első világháborút lezáró békeszerződések nemzeti-etnikai háttere katolikus szemmel Gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy a katolicizmusuniverzalizmusa miatt-érzéketlen a nemzeti sajátosságok önértéke iránt. Sokszor még a nemzetellenesség vádja is fölmerül az Egyházzal szemben. Hazánkban közismerten létezik az a nemzeti mítosz, amely szerint az "igazi magyarok" a protestánsok, különösen a "nyakas kálvinisták", míg a katolikusok inkább az "elnyomó" Habsburgok pártján álltak a történelem során. Más nemzetek történetében is adódnak ilyen vagy hasonló problémák: Itáliában például a Risorgimento ismert eseményei fordították egymással szembe a XIX. században az olasz egységért küzdőket és a Katolikus Egyházat. Ezért talán tanulságos lehet megvizsgálni, milyen értéket tulajdonít az Egyház a kulturális, etnikai, nyelvi sajátosságoknak, mit gondol a nemzeti hovatartozásról, s milyen álláspontra helyezkedik a nemzet és az állam viszonyával kapcsolatos kérdésekben, különös tekintettel a nyelvi és etnikai határok problémájára.
Un professore ungherese dell'Angelicum contro il capitalismo La concezione tomista di Sándor Horv... more Un professore ungherese dell'Angelicum contro il capitalismo La concezione tomista di Sándor Horváth O. P. sul diritto di proprietà ZOLTÁN TURGONYI Il domenicano ungherese Sándor Horváth (1884-1956) era nel primo dopoguerra uno dei pochissimi pensatori ungheresi di fama internazionale. Dal punto di vista di questa fama era favorevole che parecchie delle sue opere importanti furono scritte in tedesco, e che l'autore stesso visse fra le due guerre sedici anni all'estero, insegnando in Italia dal 1922 fino al 1930, poi a Friburgo, nella Svizzera, fino al 1938. Questo suo soggiorno italiano, prima a Chieri, poi dal 1928 a Roma, nell'Angelicum, è già in sé stesso un incrocio italo-ungherese. Ma anche il libro più famoso di Horváth, sul diritto di proprietà, è in rapporto stretto con la dottrina sociale dei Papi, e loro, a quella epoca, erano tutti italiani (per non parlare dell'autore interpretato da Horváth, san Tommaso d'Aquino, che era parimenti italiano…), così la mia scelta di tema per questo convegno è, secondo me, completamente giustificata. Il titolo del libro in questione, pubblicato in tedesco nel 1929, è Eigentumsrecht nach dem heiligen Thomas von Aquin 1. Il tema, però, è presente anche in molti altri scritti di Horváth, così in ciò che segue userò anche questi per presentare la concezione del domenicano ungherese. Ma anzitutto devo parlare un po' dei quadri teoretici fra i quali la teoria di Horváth si inserisce. Essendo un tomista, Horváth prova a seguire il più fedelmente possibile il pensiero di san Tommaso, anche nella sua teoria del diritto naturale che adesso ci interessa in particolare. Nelle opere di Horváth troviamo la nozione ben conosciuta della legge eterna, intesa come piano divino dell'ordine dell'Universo 2 , ordine che lui identifica con il bene comune in senso generale 3 , la cui parte è il bene comune dell'umanità, definito da lui come «la conservazione e il perfezionamento della specie umana» 4. Così la legge naturale morale,
Mítoszaink lerombolásától a természetjogállam megalapozásáig Minthogy szakmai napunknak ezúttal n... more Mítoszaink lerombolásától a természetjogállam megalapozásáig Minthogy szakmai napunknak ezúttal nincs előre meghatározott közös tárgya, hanem kinek-kinek az őt jelenleg foglalkoztató témákról kell beszélnie, ennek jegyében én egy a közeljövőben elkészítendő új kötetemről ejtenék néhány szót. Ez, amint a fenti címből és eddigi tevékenységemből is sejthető, természetjogi tárgyú lesz, s bizonyos értelemben összefoglalása annak, amit jelenleg-korábbi álláspontomat némely szempontból módosítva-erről a témáról gondolok. Időbeli korlátjaink miatt természetesen nem beszélhetek minden részletkérdésről azonos súllyal, s lesznek olyan elemek, amelyekre csak egészen röviden utalok, esetleg megadva azon korábbi írásaimat, amelyekben bővebben kifejtettem őket. 1 A szerző a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa.
Uploads
Papers by Zoltán Turgonyi