Trinitárius rend
| Trinitárius rend | |
 | |
 | |
| Rövidítés | OSsT |
| Egyéb nevek | Ordo Sanctissimae Trinitatis redemptionis captivorum |
| Alapító | Mathai János, Valois Félix |
| Alapítva | 1194 |
| A Trinitárius rend weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Trinitárius rend témájú médiaállományokat. | |
A trinitárius rend (latinul: Ordo Sanctissimae Trinitatis et captivorum) a 12. század végén három fogadalomra alapított katolikus szerzetesrend. A szó a Szentháromságról elnevezettet jelent. Köznapi nevén fogolykiváltó szerzetesrend.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Mathai Szent Jánosnak, ahogy 1183. vagy 1194. december 28-án az első szentmiséjét tartotta Párizsban, látomása volt, amelyben a trónon ülő Krisztus egy fekete és egy fehér bőrű foglyot bízott rá. Ennek hatására remeteséget vállalva elutazott a Párizstól északkeletre lévő Cerfroid-ba, ahol remetékkel élt együtt, de itt találkozott Valois Félixszel is. Velük alapította meg a szerzetesrendet.
Történetesen ifjúkori ismeretségben állt a már megválasztott III. Ince pápával, aki 1198. december 17-én elfogadta az addigra elkészült szerzetesrendi szabályzatot. Ennek három lényeges eleme van:
- a Szentháromság különleges tisztelete;
- a szerzetesi rend szigorú betartása;
- a pogány fogságban raboskodó keresztények kiváltása akár a szerzetes élete feláldozásával.
1201-ben a keresztes hadjáratok helyszínére küldtek két redemptort, akik nagy sikerrel végezték munkájukat: 186 foglyot tudtak kiváltani.[1] Evangéliumi helyekre, Krisztus tanácsára hivatkozva, miszerint ne vigyenek magukkal se botot, se sarut, így tanúsítsák szegénységüket és alázatosságukat,[2] a 16. század szerzetesrendi reformjainak eredményeként 1599-ben Spanyolországban megalapították a sarutlan trinitáriusok ágát.
Működése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A befolyt összegeket igyekeztek elharmadolni. Egyharmadot a fogolykiváltásra, két részt a szerzetes közösség fenntartására és helyiek segítségére fordítottak. A rendtartomány élén a commissarius generalis állt, akit hatévenként választottak meg. A konventet a miniszter vezette és tizenkét páterből állították fel.
Életmódjuk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Szívesen telepedtek le halban bővelkedő településeken, mert étrendjük fő eleme a hal volt a hússal szemben. A városokban igyekeztek félreeső, inkább szegényes környéken megtelepedni. Éjjel három órakor keltek, imával és szent iratok olvasásával kezdték a napot. A szerzetesek fehér ruhát kaptak, lóra nem ülhettek, inkább szamarat használtak. Ezért Franciaországban szamaras testvéreknek nevezték őket.[3] A spanyol ág saru nélkül járt.
Magyarországon
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1602-ben néhány francia szerzetes redemptiót (kiváltást) vezetett Esztergomban. Magyarországon 1695-ben kezdte meg hivatalos működését a rend, 1783-ban II. József magyar király rendeletben oszlatta fel őket, és vagyonukat nem szakrális célra rendelte. Főként I. Lipót és a Zichy család pártfogolta, támogatta a trinitáriusokat.
Magyar alapítású templomok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Sarutlan trinitárius rend". Szerzetesség a koraújkori Magyarországon (amerikai angol nyelven). 2018. május 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. május 19.
- ↑ "Sarutlan szerzetesek". Szerzetesség a koraújkori Magyarországon (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2018. május 20.
- ↑ "trinitáriusok – Magyar Katolikus Lexikon". lexikon.katolikus.hu. Hozzáférés: 2018. május 19.
- ↑ "trinitarius". obuda-szent3sag.hu. 2018. május 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. május 20.
- ↑ "Múlt és jelen - Trinitárius templom". Minden, ami Eger. 2018. május 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. május 20.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Fallenbüchl Ferenc: A rabváltó trinitárius szerzetesek Magyarországon; Stephaneum Ny., Budapest, 1940 (A Szent István Akadémia történelmi-, jog- és társadalomtudományi osztályának felolvasásai)
