Millenarizmus
A millenarizmus vagy millenarianizmus olyan vallási, teológiai, vallásszociológiai vagy eszmetörténeti fogalom, amely egy közeli, gyökeres történelmi fordulat és egy földi vagy történelmen belüli üdvkorszak várását jelöli. Szűkebb keresztény értelemben a Jelenések könyve 20. fejezetében szereplő ezeréves uralomhoz vagy millenniumhoz kapcsolódik; tágabb vallástörténeti értelemben azonban nem keresztény mozgalmakra is alkalmazzák, ha azok a jelenlegi világkorszak végét és egy radikálisan új rend beköszöntét várják.[1]
A fogalom a latin millennium („ezer év”) főnévhez, illetve a millenarius („ezret tartalmazó”, „ezeres”) melléknévhez kapcsolódik. Görög eredetű megfelelője a kiliazmus vagy chiliazmus, amely a görög χίλια ἔτη („ezer év”) kifejezésre vezethető vissza. A szakirodalomban a millenarizmus, millenarianizmus, millennializmus és kiliazmus szavakat részben átfedő módon használják; pontos jelentésük attól függ, hogy bibliai-teológiai, egyháztörténeti, vallásszociológiai vagy politikai eszmetörténeti összefüggésben szerepelnek-e.[2]
A katolikus egyház dogmatikai szóhasználatában a millenarizmus vagy kiliazmus többnyire azt a nézetet jelöli, amely szerint Jézus Krisztus második eljövetele után, de az utolsó ítélet előtt földi messiási országot alapít, amelyben az igazak vele együtt uralkodnak. A katolikus tanítás a földi, történelmen belüli messiási ország várását — különösen annak politikai vagy érzéki formáit — elutasítja; a Szent Offícium 1944-es döntése szerint a „mérsékelt millenarizmus” rendszere „mint biztos” nem tanítható.[3]
Fogalma és terminológiája
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A millenarizmus az apokaliptika egyik sajátos formája. Nem egyszerűen bármilyen jövőre vagy végső dolgokra vonatkozó tanítást jelent, hanem olyan váradalmat, amely szerint a jelenlegi romlott, igazságtalan vagy üldöző világkorszakot egy különleges, történelmileg is érzékelhető üdvkorszak váltja fel. E korszakot a hívők vagy választottak győzelme, a gonosz erőinek veresége, az igazságosság helyreállítása, a béke, a bőség vagy az isteni rend földi megvalósulása jellemezheti.
A keresztény teológiában a millenarizmus legszűkebb alapja a Jelenések könyve 20,1–10. E szakasz szerint a Sátánt ezer évre megkötözik, a Krisztus tanúságáért vértanúságot szenvedett szentek pedig Krisztussal együtt uralkodnak. A keresztény értelmezések közti fő vita abból fakad, hogy ezt az „ezer évet” szó szerinti történelmi korszaknak, jelképes időszaknak, az Egyház jelen korszakának, a szentek mennyei uralmának vagy a végidők egyik külön szakaszának kell-e tekinteni.
A kiliazmus kifejezést a katolikus és patrisztikus irodalomban gyakran szűkebb értelemben használják: Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet közé iktatott földi ezeréves ország várását jelöli.[4] A millenarianizmus és millennializmus angol szakirodalmi kifejezések. Egyes szerzők szerint a millenarianism inkább kataklizmikus, radikálisabb és közeli fordulatot váró mozgalmakat jelöl, míg a millennialism tágabb fogalom, amely fokozatosabb vagy posztmillenista váradalmakat is magában foglalhat. Ez a különbségtétel azonban nem egységes: sok kutató a két kifejezést lényegében szinonimaként használja.[2]
Tágabb vallástörténeti értelemben a millenarizmus olyan mozgalmakra is alkalmazható, amelyek nem beszélnek szó szerinti ezer évről. A közös elem a közeli és radikális fordulat várása: a jelen korszak végét, a gonosz vagy igazságtalan rend bukását és egy új, üdvös rend beköszöntét hirdetik.
Kereszténység
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Keresztény teológiai értelemben a millenarizmus Krisztus ezeréves uralmának értelmezéséhez kapcsolódik. A Jelenések könyve 20. fejezetében a Sátán megkötözése, az első feltámadás, a vértanúk Krisztussal való uralma, majd Góg és Magóg végső támadása és veresége szerepel.
A keresztény millenniumértelmezések fő típusai:
| Irányzat | Alapgondolat | Krisztus második eljöveteléhez való viszony | Jellemző közegek |
|---|---|---|---|
| Premillenizmus | Krisztus eljövetele után kezdődik az ezeréves uralom. | Krisztus eljövetele megelőzi a millenniumot. | Korai kiliaszta szerzők, egyes történeti protestáns irányzatok. |
| Diszpenzacionalista premillenizmus | A végidők eseményeit korszakokra bontott üdvtörténeti rendszerben értelmezi. | Több változatában elragadtatás, nagy nyomorúság, Krisztus visszatérése és földi millennium követi egymást. | Főként 19–21. századi angolszász evangelikál irányzatok. |
| Posztmillenizmus | Az evangélium történelmi győzelme vagy a keresztény társadalmi rend megerősödése után következik Krisztus eljövetele. | Krisztus eljövetele a millennium után történik. | Egyes református, puritán, posztmillenista és karizmatikus irányzatok. |
| Amillenizmus | Az „ezer év” jelképes: Krisztus jelenlegi uralma, az Egyház kora és a szentek mennyei uralma. | Nincs Krisztus eljövetele és az utolsó ítélet közé iktatott földi millennium. | Katolikus, ortodox és számos protestáns értelmezés. |
A korai keresztény irodalomban több szerzőnél találhatók kiliaszta vagy millenarista elemek. Ugyanakkor ez a nézet nem vált az Egyház egyetemes dogmatikai tanításává. A nyugati egyházi főhagyományban Szent Ágoston nyomán a millennium szimbolikus-egyházi értelmezése vált meghatározóvá.[5]
Bibliai alapja
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Jelenések könyve 20. fejezetében János látomásában egy angyal leszáll a mennyből, megragadja a sárkányt, az ősi kígyót, vagyis az ördögöt és a Sátánt, és „ezer esztendőre” megkötözi. A Sátánt a mélységbe vetik, hogy ne tévessze meg a nemzeteket, amíg le nem telik az ezer év. A látomás ezután trónokat, ítélő hatalmat és a Krisztus tanúságáért megölt vértanúk lelkét mutatja, akik Krisztussal együtt uralkodnak ezer évig. Az ezer év után a Sátánt rövid időre eloldják, megtéveszti a föld népeit, Gógot és Magógot, majd Isten végleg megsemmisíti támadásukat, és következik az egyetemes ítélet.[1]
A szakasz értelmezésének kulcskérdése, hogy az „ezer évet” szó szerinti történelmi időszaknak vagy szimbolikus számnak kell-e tekinteni. A Jelenések könyve apokaliptikus irodalom, ezért a benne szereplő képek, számok és látomások értelmezése nem azonos a történeti elbeszélés vagy kronológiai előrejelzés olvasásával.
Az Ószövetség több messiási és eszkatologikus szakasza kapcsolódott később millenarista értelmezésekhez, például Iz 2,1–4; Iz 11,1–9; Iz 65,17–25; Dán 2 és 7; Zak 14. A premillenista irányzatok ezekben gyakran egy jövőbeli földi messiási ország előképeit látják. A szimbolikus és katolikus értelmezések e szakaszokat inkább Krisztus országának, az Egyháznak, az új teremtésnek és a végső beteljesedésnek profetikus képeiként olvassák.
Korai keresztény millenarizmus
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A korai keresztény irodalomban kiliaszta vagy millenarista elemek találhatók többek között Papiásznál, Szent Jusztinusznál, Szent Iréneusznál, Tertullianusnál, Római Hippolütosznál, Pettaui Victorinusnál, Lactantiusnál és egyes montanista szerzőknél.[6]
Szent Jusztinusz a Párbeszéd Trifónnal című művében tanítja Jeruzsálem jövőbeli helyreállítását és az igazak Krisztussal való ezeréves uralmát, de azt is megjegyzi, hogy sok igazhitű keresztény nem osztja ezt a nézetet.[7] Ez fontos adat, mert jelzi, hogy a földi millennium várása a 2. században sem volt minden keresztény számára kötelező tanítás.
Szent Iréneusz az Adversus haereses V. könyvében a feltámadás és a teremtett világ helyreállításának védelmében használ millenarista képeket. Nála az ezeréves ország a testi feltámadás valóságának és Isten ígéretei beteljesedésének hangsúlyozására szolgál.[8] Tertullianus szintén számol egy jövőbeli földi országgal, de nála ez a montanista hatásokkal és az üldözött keresztények igazságszolgáltatás iránti reményével is összefügg.[9]
A korai millenarizmus több esetben nem egyszerűen földi élvezetek várása volt, hanem a vértanúk igazolását, a test feltámadását és Isten történelmi igazságosságát kívánta kifejezni. Ezért a patrisztikus millenarizmust nem helyes mindenestül azonosítani a későbbi „durva” vagy érzéki kiliazmus formáival. Ugyanakkor már az ókorban megjelentek olyan földiesebb értelmezések is, amelyek a messiási országot anyagi bőséggel, politikai diadallal vagy földi élvezetekkel kapcsolták össze.
A kiliazmus korai bírálata
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 3–5. században egyre erősebbé vált a földi, szó szerinti millennium bírálata. Kaiszareiai Euszebiosz Cerinthushoz és más eretnek irányzatokhoz kapcsolta a nyers, érzéki ezeréves ország várását. Euszebiosz szerint Cerinthus saját földi vágyait vetítette ki Isten országára.[10]
Alexandriai Dénes Nepos arsinoéi püspök kiliaszta értelmezéseivel szemben lépett fel, és részben e vita miatt a Jelenések könyve szerzőségének kérdését is újra megvizsgálta. Órigenész, Szent Jeromos és Szent Ágoston szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a betű szerinti földi millennium értelmezése háttérbe szorult.
Szent Ágoston döntő fordulatot hozott a nyugati hagyományban. A De civitate Dei XX. könyvében az ezer évet Krisztus első és második eljövetele közötti jelen korszakra értelmezte. Az első feltámadás nála a lelki feltámadás, vagyis a bűnből a kegyelmi életre való átmenet; az Egyház pedig már most Krisztus országa, noha végső teljessége csak az eszkatonban valósul meg.[5]
Katolikus tanítás és értékelés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Katolikus Egyház nem fogadja el azt a tanítást, hogy Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet között földi politikai-vallási ezeréves királyság következne. A katolikus értelmezés szerint Krisztus országa már jelen van az Egyházban, de végső teljességét nem történelmi földi birodalomban, hanem Krisztus dicsőséges eljövetelében, az általános feltámadásban, az utolsó ítéletben és az új teremtésben éri el.
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint az Egyház elutasította Isten országának történelmen belüli, immanens megvalósítását ígérő hamis messianizmusokat, „még módosított formájukban is”, amelyeket millenarizmusnak nevez. A katekizmus hangsúlyozza, hogy az Egyház a dicsőségbe nem történelmi földi diadal útján, hanem Krisztus végső húsvétján, az utolsó ítélettel lép be.[11]
A Szent Offícium 1944. július 19-i döntése külön is foglalkozott a mérsékelt millenarizmussal. A kérdés így szólt: miként kell megítélni azt a rendszert, amely szerint Krisztus az utolsó ítélet előtt, az igazak előzetes vagy nem előzetes feltámadásával, láthatóan eljön erre a földre uralkodni? A válasz: „A mérsékelt millenarizmus rendszerét mint biztosat nem lehet tanítani.”[3]
A katolikus dogmatikai irodalom gyakran különbséget tesz durva és mérsékelt millenarizmus között. A durva millenarizmus földi, érzéki, politikai vagy anyagi boldogságként képzeli el a messiási korszakot. A mérsékelt millenarizmus nem feltétlenül beszél érzéki földi paradicsomról, de továbbra is feltételezi Krisztus látható, ítélet előtti földi uralmát. A katolikus bírálat szerint mindkettő veszélye, hogy a mennyei beteljesedést a történelem egyik földi korszakába helyezi át.[12]
Schütz Antal megfogalmazása szerint a kiliazmus egyik alapeszméje az, hogy „a földre és a történelemnek egy szakaszába le lehet hozni a mennyországot”; ezzel szemben a katolikus felfogás szerint a földi élet a hit, próba, tanúságtétel és erkölcsi döntés ideje, az Egyház végső dicsősége pedig nem történelmi-politikai korszak, hanem eszkatologikus beteljesedés.[12]
A millennium katolikus értelmezése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A katolikus értelmezés a Jelenések könyve 20. fejezetét elsősorban apokaliptikus és szimbolikus módon olvassa. Az „ezer év” nem szükségképpen számtani időtartam, hanem a teljesség, a hosszú idő és az isteni uralom jelképes száma.
A katolikus magyarázat főbb elemei:
- Krisztus uralma feltámadásával és mennybemenetelével már megkezdődött;
- az Egyház Krisztus országa, de nem azonos földi politikai birodalommal;
- az „első feltámadás” értelmezhető lelki feltámadásként, illetve a vértanúk és szentek Krisztussal való mennyei uralmaként;
- a Sátán „megkötözése” hatalmának korlátozását jelenti, nem a gonosz teljes történelmi tétlenségét;
- az utolsó időkben az Egyház még végső próbatételen megy át;
- Krisztus második eljövetele, a testek feltámadása és az utolsó ítélet egységben állnak, nem választja el őket földi ezeréves birodalom.
Egyesek Ágoston nyomán az első feltámadást a kegyelmi életre értik, mások Krisztus és a vértanúk uralmát a mennyei boldogságban látják, amelynek hatása a földi Egyház életében is érezhető. Az ilyen értelmezések közös vonása, hogy nem tételeznek Krisztus ítélet előtti földi politikai uralmát.
A katolikus bibliaértelmezésben fontos a rekapituláció elve is: a Jelenések könyve látomásai nem mindig szigorú időrendi sorrendben követik egymást, hanem ugyanazt a végső küzdelmet és Krisztus győzelmét több nézőpontból, ismétlő szerkezetben is bemutathatják. Az anagógikus értelmezés pedig arra irányítja a figyelmet, hogy az apokaliptikus képek végső jelentése nem földi politikai program, hanem az új teremtés és az örök üdvösség felé mutat.
Középkori millenarizmus és Gioacchino da Fiore
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A középkor fő teológiai hagyománya Szent Ágoston nyomán nem fogadta el a szó szerinti földi millennium várását. Ugyanakkor apokaliptikus és spirituális váradalmak több formában is újra megjelentek.
Gioacchino da Fiore vagy Joachim de Fiore (kb. 1135–1202) calabriai apát volt, aki az üdvtörténetet három korszakra — az Atya, a Fiú és a Szentlélek korára — osztó prófétai történetteológiát dolgozott ki. A Szentlélek eljövendő korszakát a lelki megértés, szeretet és megújulás idejeként várta. Joachim nem klasszikus értelemben vett kiliaszta volt: nem egyszerűen Krisztus látható, földi ezeréves uralmát tanította, hanem trinitárius történetfilozófiai rendszert alkotott, amelyben a Szentlélek „statusa” a történelem új szakaszaként jelent meg.[1]
Joachim gondolkodása mégis jelentős a millenarizmus történetében, mert a végső beteljesedést erősebben történelmi korszakváltásként értelmezte. Tanításait később különböző joachimita, spirituális és radikális irányzatok átvették vagy továbbfejlesztették. Egyes ferences spirituálisok a Szentlélek korszakát az intézményes egyház megújulásával, a szegénység eszményével és a történelem végső fordulatával kapcsolták össze.
Reformáció és újkor
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A reformáció és a kora újkor idején a millenarista váradalmak különösen a radikális reformáció bizonyos irányzataiban jelentek meg. Fontos azonban különbséget tenni: nem minden anabaptista, pietista vagy reformációs mozgalom volt millenarista. A millenarista elemek inkább egyes csoportokban, prédikátoroknál és válsághelyzetekhez kötődő mozgalmakban voltak erősek.
A 16. században a taboriták és a radikális reformáció egyes áramlatai társadalmi és politikai tartalommal kapcsolták össze az ezeréves ország várását. A münsteri anabaptista kísérlet különösen gyakran szerepel a történeti irodalomban mint radikális apokaliptikus-millenarista mozgalom. Ezek azonban extrém kisebbségi jelenségek voltak; a mennonita, hutterita és más békés anabaptista hagyományokat nem helyes egyszerűen azonosítani a forradalmi millenarizmussal.
A 17–18. században a protestáns kegyességi mozgalmak egy részében új apokaliptikus váradalmak jelentek meg. A pietizmus egészét nem lehet millenarista mozgalomként jellemezni, de egyes pietista szerzők és közösségek erős eszkatologikus reményeket fogalmaztak meg. Johann Albrecht Bengel például a 18. században újra nagy hatást gyakorolt a német protestáns eszkatológiai gondolkodásra.[4]
A 19. századtól a millenarista váradalmak különösen a resztoracionista és új vallási mozgalmakban erősödtek meg. Ide sorolják többek között a millerita mozgalmat, egyes adventista irányzatokat, a Jehova Tanúi mozgalmát, a krisztadelfiánusokat, valamint a mormonizmus bizonyos tanításait. Ezeknél a csoportoknál a Jelenések könyve, Dániel könyve és más apokaliptikus szövegek értelmezése központi szerepet játszik, de tanításaik részletei jelentősen különböznek egymástól.
Modern protestáns és evangelikál formák
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A modern protestáns eszkatológiában különösen nagy hatásúvá vált a 19. századi angolszász diszpenzacionalizmus. John Nelson Darby tanítása nyomán elterjedt az a rendszer, amely az üdvtörténetet több korszakra osztja, megkülönbözteti Izrael és az Egyház szerepét, és gyakran az elragadtatás, a nagy nyomorúság, Krisztus látható visszatérése és az ezeréves földi uralom sorrendjében értelmezi a végidőket.[13]
A diszpenzacionalista premillenizmus a 20. században főként az amerikai evangelikál közegben vált népszerűvé. Terjedésében szerepet játszott a Scofield-féle jegyzetes Biblia, Hal Lindsey apokaliptikus irodalma, valamint Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins Left Behind című regénysorozata.
A 20–21. században egyes karizmatikus és pünkösdi irányzatokban posztmillenista vagy posztmillenizmushoz közel álló nézetek is megjelentek. Ilyen a társadalom keresztény átalakítását hangsúlyozó dominionizmus vagy a „hét hegy mandátum” egyes formái, amelyeket gyakran a New Apostolic Reformation környezetével hoznak összefüggésbe. Ezeket azonban nem szabad azonosítani a teljes pünkösdi vagy karizmatikus kereszténységgel, mivel az irányzaton belül igen különböző eszkatológiai nézetek élnek.
Ortodox kereszténység
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A keleti ortodox egyházakban a Jelenések könyvének értelmezése hagyományosan visszafogottabb, mint sok nyugati protestáns irányzatban. Bár a Jelenések könyve a kánon része, a bizánci liturgiában általában nem olvassák nyilvánosan. Az ortodox teológia főárama nem vár Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet közé iktatott földi politikai millenniumot.
Az ortodox értelmezések többnyire szimbolikus, liturgikus és misztikus hangsúlyúak. Krisztus végső győzelmét, az általános feltámadást, az ítéletet és az új teremtést hangsúlyozzák, de tartózkodnak attól, hogy a Jelenések könyve képeiből részletes történelmi menetrendet állítsanak össze.
Zsidó messianizmus
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A zsidó hagyományban nem a Jelenések könyvéhez kapcsolódó keresztény millenniumtanítás áll a középpontban, hanem a messiás eljövetelének, Izrael helyreállításának, a népek megtérésének és az igazságosság korszakának várása. Egyes zsidó apokaliptikus és messianisztikus irányzatokban azonban megjelennek olyan elemek, amelyeket a vallástörténeti szakirodalom millenarista jellegűnek tekint.
A sabbatianizmus, vagyis Sabbataj Cvi 17. századi mozgalma klasszikus példája a zsidó messianisztikus-apokaliptikus mozgalomnak. A modern korban egyes haszid irányzatokban is megjelentek erős messiási váradalmak, de a haszidizmus egészét nem helyes egyszerűen millenarista mozgalomként besorolni.
Iszlám millenarizmus
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az iszlámban a millenarista jellegű váradalmak leginkább a Mahdi alakjához kapcsolódnak. Különösen a síita iszlámban, azon belül is a tizenkét imámos síizmusban fontos a rejtőzködő imám visszatérésének reménye, aki igazságot szolgáltat, legyőzi az igazságtalanságot, és helyreállítja az isteni rendet.
A mahdista mozgalmak több történelmi esetben politikai és katonai formát is öltöttek. Ilyen volt például a 19. századi szudáni Mahdi mozgalma. Helyesebb ezért nem általában „a síita muszlimokat” millenaristának nevezni, hanem konkrétan síita mahdista váradalmakról, illetve egyes szunnita és síita apokaliptikus mozgalmakról beszélni.
Új vallási mozgalmak
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az új vallási mozgalmak kutatásában a millenarizmus fontos elemzési kategória. Több 19–20. századi mozgalom központi tanítása volt, hogy a jelenlegi világrend hamarosan véget ér, és helyébe új isteni vagy spirituális korszak lép.
Millenarista elemekkel rendelkező vagy a szakirodalomban gyakran millenaristaként tárgyalt új vallási mozgalmak közé tartozhatnak:
- adventista eredetű irányzatok;
- Jehova Tanúi;
- a mormonizmus egyes eszkatologikus tanításai;
- a krisztadelfiánusok;
- egyes új apostoli és restauracionista csoportok;
- egyes apokaliptikus karizmatikus közösségek.
Ezeknél a mozgalmaknál mindig külön kell vizsgálni, hogy a millenarizmus milyen formában jelenik meg: szó szerinti földi millenniumként, végidő-számításként, megtisztított teokratikus rendként, spirituális korszakváltásként vagy szimbolikus apokaliptikus váradalomként.[14]
Nem keresztény és vallásszociológiai példák
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A tágabb vallástudományi használatban millenarista jelenségként tárgyalhatók olyan mozgalmak is, amelyek nem keresztény eredetűek, de közeli, radikális, üdvszerű társadalmi fordulatot várnak.
Ilyenek lehetnek például:
- egyes kargó-kultuszok, amelyek a gyarmati vagy posztgyarmati helyzetben a javak, hatalom és igazságosság csodás helyreállítását várták;
- a Tajping-felkelés, amely keresztény elemeket, kínai vallási motívumokat és politikai forradalmat kapcsolt össze;
- a rasztafariánus mozgalom egyes irányzatai, amelyek az afrikai hazatérés, Babilon bukása és igazságos új rend reményét fogalmazták meg;
- különböző bennszülött prófétai mozgalmak, amelyek a gyarmati elnyomás végét és az ősi rend helyreállítását várták.
E példákban a „millenarizmus” nem feltétlenül ezeréves korszakot jelent, hanem vallási nyelven megfogalmazott, kollektív és radikális történelmi megváltásvárást.
Szekularizált millenarizmus
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A modern eszmetörténetben több szerző vizsgálta, hogy bizonyos politikai utópiák, forradalmi ideológiák vagy történetfilozófiai rendszerek milyen mértékben örököltek apokaliptikus és millenarista szerkezeteket. A kérdés különösen a 20. században vált fontossá, amikor egyes történészek és politikai gondolkodók a totalitárius ideológiákban vagy forradalmi utópiákban vallási eredetű, szekularizált üdvtörténeti mintákat véltek felismerni.[15]
E megközelítés szerint bizonyos politikai ideológiák a jelen rend teljes megsemmisítését, a történelem végső fordulatát és egy igazságos, konfliktusmentes társadalom létrejöttét ígérik. Eric Voegelin a politikai vallások és a „gnosztikus” forradalmi minták fogalmával, Jacob Taubes pedig a nyugati apokaliptika politikai utóéletével járult hozzá e kérdéskör értelmezéséhez.[16][17]
A modern összeesküvés-elméletek egyes formáit is elemezték millenarista vagy apokaliptikus szerkezetű jelenségként, különösen akkor, ha a jelenlegi világ rejtett gonosz hatalmainak közeli leleplezését és egy megtisztított új rend beköszöntét várják. Ide sorolható egyes kutatók szerint a QAnon jelenség némely apokaliptikus motívuma is. Hasonlóképpen, a klímaválságról szóló közbeszédben is megjelenhetnek szekularizált apokaliptikus vagy millenarista nyelvi minták, bár ezeket nem szabad egyszerűen vallási millenarizmussal azonosítani.
Más kutatók óvatosabban kezelik ezeket a párhuzamokat, és hangsúlyozzák, hogy a vallási millenarizmust nem lehet mechanikusan azonosítani a modern politikai, ökológiai vagy összeesküvés-elméleti diskurzusokkal.[1]
Szociológiai jellemzők
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A millenarista mozgalmak gyakran válsághelyzetekben, üldöztetés, társadalmi feszültség, gyarmati nyomás, gazdasági átalakulás vagy kulturális szétesés idején erősödnek meg. A mozgalmak tagjai sokszor úgy értelmezik saját helyzetüket, hogy a jelenlegi világkorszak romlott, igazságtalan vagy démoni hatalmak uralma alatt áll, de hamarosan isteni vagy történelmi fordulat következik.
Gyakori elemek:
- közeli korszakváltás várása;
- a jelen rend erkölcsi vagy vallási elítélése;
- választott közösség vagy maradék hangsúlyozása;
- prófétai vezető vagy karizmatikus tanító szerepe;
- apokaliptikus jelek értelmezése;
- üldözöttség- vagy kiválasztottságtudat;
- új földi rend, tiszta közösség vagy isteni uralom várása.
A millenarista mozgalmak történetében gyakran megjelent a végidők időpontjának kiszámítása. A keresztény főhagyomány ezt óvatosan vagy elutasítóan kezeli, mert Jézus tanítása szerint „azt a napot és órát senki sem tudja” (Mt 24,36). A katolikus és klasszikus protestáns értelmezések ezért általában nem támogatják a bibliai apokaliptikus számok mechanikus kronológiává alakítását.
Nem minden millenarista mozgalom erőszakos vagy politikai. Vannak békés, aszketikus, missziós, spirituális vagy visszahúzódó formák is. Ugyanakkor történetileg előfordultak olyan radikális irányzatok is, amelyek a várt új korszakot politikai harccal vagy erőszakkal kívánták előmozdítani.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 Jayne Svenungsson: „Millenarianism”. In: Brendan N. Wolfe szerk.: St Andrews Encyclopaedia of Theology. University of St Andrews, 2022. Hozzáférés: 2026. május 24. (angol nyelven).
- 1 2 "Millenarianism, Millennialism, Chiliasm, and Millenarism" (angol nyelven). Centre for the Critical Study of Apocalyptic and Millenarian Movements. Hozzáférés: 2026. május 24.
- 1 2 Denzinger, Heinrich; Hünermann, Peter, eds. (2004). Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest: Szent István Társulat. DH 3839.
- 1 2 Magyar katolikus lexikon VIII. (Lone–Meszl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2003. ISBN 963-361-626-3
- 1 2 Augustinus. De civitate Dei (latin nyelven). XX, 7–9.
- ↑ Johann Peter Kirsch: „Millennium and Millenarianism”. In: The Catholic Encyclopedia. 10. köt. Robert Appleton Company, New York, 1911. Hozzáférés: 2026. május 24. (angol nyelven).
- ↑ Iustinus Martyr. Dialogus cum Tryphone (latin nyelven). 80–81. fejezet.
- ↑ Irenaeus (1907). Adversus haereses (latin nyelven). V, 32–36.
- ↑ Tertullianus. De resurrectione carnis (latin nyelven). 25. fejezet.
- ↑ Eusebius Caesariensis (1533). Historia ecclesiastica (latin nyelven). III, 28–39; VII, 24–25.
- ↑ A Katolikus Egyház Katekizmusa. Budapest: Szent István Társulat. 2002. 675–677. pont.
- 1 2 Schütz, Antal. Dogmatika (magyar nyelven). Budapest: Szent István Társulat.
- ↑ Kim Riddlebarger: A Case for Amillennialism: Understanding the End Times. Expanded edition. Baker Books, Grand Rapids, 2013. (angol nyelven).
- ↑ Mayer, Jean-François (2016). "Millennialism: New Religious Movements and the Quest for a New Age". In Lewis, James R.; Tøllefsen, Inga B. (eds.). The Oxford Handbook of New Religious Movements (angol nyelven). Vol. 2. Oxford: Oxford University Press. 401–413. o.
- ↑ Cohn, Norman (1970). The Pursuit of the Millennium (angol nyelven). Oxford: Oxford University Press.
- ↑ Voegelin, Eric (1952). The New Science of Politics (angol nyelven). Chicago: University of Chicago Press.
- ↑ Taubes, Jacob (1947). Abendländische Eschatologie (német nyelven). Bern: Francke.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A Katolikus Egyház Katekizmusa. Budapest: Szent István Társulat. 2002. 675–677. pont.
- Denzinger, Heinrich; Hünermann, Peter, eds. (2004). Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest: Szent István Társulat. DH 3839.
- Magyar katolikus lexikon VIII. (Lone–Meszl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2003. ISBN 963-361-626-3
- Johann Peter Kirsch: „Millennium and Millenarianism”. In: The Catholic Encyclopedia. 10. köt. Robert Appleton Company, New York, 1911. Hozzáférés: 2026. május 24. (angol nyelven).
- Jayne Svenungsson: „Millenarianism”. In: Brendan N. Wolfe szerk.: St Andrews Encyclopaedia of Theology. University of St Andrews, 2022. Hozzáférés: 2026. május 24. (angol nyelven).
- Schütz Antal: Dogmatika. Szent István Társulat, Budapest.
- Augustinus. De civitate Dei (latin nyelven). XX, 7–9.
- Iustinus Martyr. Dialogus cum Tryphone (latin nyelven). 80–81. fejezet.
- Irenaeus (1907). Adversus haereses (latin nyelven). V, 32–36.
- Tertullianus. De resurrectione carnis (latin nyelven). 25. fejezet.
- Eusebius Caesariensis (1533). Historia ecclesiastica (latin nyelven). III, 28–39; VII, 24–25.
További irodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Cohn, Norman: The Pursuit of the Millennium. Oxford University Press, Oxford, 1970.
- Landes, Richard: Heaven on Earth: The Varieties of the Millennial Experience. Oxford University Press, Oxford, 2011.
- Wessinger, Catherine, szerk.: The Oxford Handbook of Millennialism. Oxford University Press, Oxford, 2011.
- Mayer, Jean-François: „Millennialism: New Religious Movements and the Quest for a New Age”. In: James R. Lewis – Inga B. Tøllefsen szerk.: The Oxford Handbook of New Religious Movements. II. köt. Oxford University Press, Oxford, 2016.
- Riddlebarger, Kim: A Case for Amillennialism: Understanding the End Times. Expanded edition. Baker Books, Grand Rapids, 2013.
- McGinn, Bernard: Visions of the End: Apocalyptic Traditions in the Middle Ages. Columbia University Press, New York, 1998.
- Collins, John J.: The Apocalyptic Imagination: An Introduction to Jewish Apocalyptic Literature. Eerdmans, Grand Rapids, 1998.
- Newport, Kenneth G. C.: Apocalypse and Millennium: Studies in Biblical Eisegesis. Cambridge University Press, Cambridge, 2000.
- Voegelin, Eric: The New Science of Politics. University of Chicago Press, Chicago, 1952.
- Taubes, Jacob: Abendländische Eschatologie. Francke, Bern, 1947.